21 év alatt tudták bevenni a törökök Kréta legerősebb várát

Jan Janssonius ábrázolása Kandia ostromáról

Fotó: Wikimedia Commons

A régi időkből számos hosszúra nyúló ostromot ismerünk. Trója legendákba vesző elfoglalása tíz évig tartott, míg a 2. világháború alatt Leningrádot csaknem két és fél évig zárták körül a német csapatok. Az Oszmán Birodalomnak a Velencei Köztársaság ellen vívott több mint két évtizedes harcáról viszont alig szóltak a krónikák, pedig napjainkban is a történelem második leghosszabb ostromaként tartják számon.

Gázi Hüszein pasa vezetésével 1648. május 1-jén az első török csapatok elkezdték bekeríteni a Kréta szigetén található Kandia városát. Ekkor még kevesen gondolták, hogy az oszmánok érkezése egy kimerítő háború kezdetét jelenti majd.

Veszélyben a Földközi-tenger kulcsa

Kandia erődjének birtoklása a velenceiek számára kiemelkedő fontossággal bírt, hiszen Ciprus elvesztése után ez maradt az egyetlen jelentős területük a térségben. Az oszmánok – látva legfőbb tengeri riválisuk meggyengülését – kihasználták a lehetőséget, és egy eltűnt kereskedelmi hajó ürügyén háborút indítottak a városállam ellen.

A várról általánosságban elmondható, hogy tekintélyes védművekkel rendelkezett, viszont meglehetősen régi volt, és a javítási munkálatokat pedig a védők a megelőző években elhanyagolták.

A velenceiek morálját a több mint 300 hajóból álló török flotta látványa tovább csökkentette. Ellenségeik ezt felismerve tudatosan növelték a fenyegetést, és sorra foglalták el vagy éheztették ki a szigeten található kisebb erősségeket. Ez addig folytatódott, amíg végül csak Kandia vára maradt a védők kezén.

Idealizált festmény Francesco Morosini várkapitányról
Fotó: Wikimedia Commons

A velenceiek már a támadások kezdetekor jelentős létszámhátrányban voltak, esélyeiket pedig tovább rontotta, hogy az európai uralkodók a harmincéves háború következményeivel voltak elfoglalva. Hamar belátták, hogy magukra maradtak, és kétségbeesésükben tekintélyes számú zsoldost fogadtak fel.

Ha valaki a fővárosban anyagilag hozzájárult a védekezés költségeihez, nyomban nemesi oklevelet kapott. 

Az ostrom ennek ellenére nem volt egyoldalú: míg kezdetben a velencei flotta által tervezett felmentő kísérletek kudarcot vallottak, később tekintélyes tengeri fölényre tettek szert.

A törököknek is számos próbát kellett kiállniuk, a téli időszakokban például a hideg és az éhség miatt szenvedtek. 

Nagyrészt emiatt a 21 év során (keresztény becslések szerint) több ezren is dezertálhattak közülük. Később ismeretlen járvány ütötte fel a fejét az ostromlók és a védők soraiban egyaránt, ezért a harcok 1649 tavaszán átmenetileg nyugvópontra jutottak.

Az örökké tartó csata

A török tisztek félelmükben már az első év végén úgy gondolták, hogy fel kellene függeszteni az ostromot, végül azonban Hüszein pasa tervét hajtották végre. Úgy képzelte el, hogy ha Kandia erődjét nem sikerülne bevenniük, akkor három török várat húznak fel köré, ezáltal teljesen elvágva ellenségeiket a külvilágtól.

1650-ben számos frissen kiképzett janicsár érkezett a török táborba, miközben a keresztények kijavították az erődön ütött nagyobb sérüléseket. 

A vár védői néhány sikeres kitörést hajtottak végre ellenségük táborai ellen, de nagyobb győzelmeket egyik fél sem aratott. A veszteségek jelentősek voltak mindkét oldalon. A fennmaradt források szerint a kandiai védők már annyira kétségbe voltak esve, hogy egy sajátos biológiai fegyver alkalmazásán gondolkodtak: a járványban elhunyt emberek fekélyes sebeiből kivont folyadékból állítottak volna elő egy különlegesen pusztítónak vélt vegyületet. 

Az oszmánok szerencséjére azonban ez soha nem történt meg.

A szorongatott erőd sorsát végül Köprülü Ahmed nagyvezírré választása döntötte el, akinek nemcsak kellő akaratereje, de hadi tapasztalta is volt, hogy lezárja a grandiózus katonai vállalkozást. 1666 novemberében személyesen érkezett a szigetre, méghozzá nagyszámú katona és ostromfelszerelés kíséretében.

Az erősítés ellenére rohamról szó sem lehetett, hiszen tisztában volt vele: Kandiát ilyen módon nem lehet bevenni.

A török utászok kitartó munkájára volt szükség, akik hároméves tevékenykedésük eredményeként csaknem az összes bástyát és várfalat felrobbantották.

Köprülü Ahmed nagyvezír egy korabeli fametszeten
Fotó: Wikimedia Commons

A kitartó ostromnak, továbbá a francia és velencei helyőrség ellentétének és torzsalkodásának köszönhetően a várat végül Francesco Morosini dózse szabad elvonulás fejében szeptember 27-én török kézre adta. Az események tudatában tehát cseppet sem meglepő, hogy később Lord Byron is csak „Trója riválisaként” hivatkozott Kandiára a leveleiben.

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.