Mutatjuk a lélegzetelállító japán kerteket - fotók

Vágólapra másolva!
Ha Japánba utazunk, rengeteg látnivalót érdemes megnézni. Köztük a szebbnél szebb kerteket, ahol tavasszal a cseresznyevirágzás lélegzetelállító látványa fogad bennünket, valamit az őszi színekbe borult fák sem utolsóak, miközben a bambuszokkal borított tavak partján sétálunk. Japánban számtalan ilyen kertet lehet találni, ezért összegyűjtöttük a 7 legszebbet, hogy könnyen ki tudjuk kiválasztani a kedvenceinket, ha az országban járunk!
Vágólapra másolva!

Tokió, Hotel New Otani

Ugyan egy szállodai kertről beszélünk, mégis egy 1000 szobás hotel kertjében sétálni csodás élmény. A 400 éves kertet bámulatos, kéthektáros tavak veszik körül, vízesésekkel és hagyományos teázókkal. Ráadásul az érdeklődők számára a belépés ingyenes, minden nap reggel 6-ól egészen este 22 óráig. 

Okayama Korakuen

Ezt a nagy kertet egy helyi arisztokrata építette az 1700-as években. Egy privát szigetet alakított ki, ahol még rizsföldek is találhatóak. Az arisztokrata madárházakat is telepített a kertbe, amik a darvak lakóhelyeként szolgálnak. A rejtett ösvények és teaházak mellett, a kertben nagy füves területek is vannak. 

A kert márciustól szeptemberig tart nyitva, mindennap 7 óra 30 perctől, este 18 óráig. A belépő ára pedig 2,50 font, tehát, mindössze 1200 forint. 

Okayama Korakuen
Fotó: Unplash 

Kyoto, Murin-an, modern kert

Egy kicsi, de mégis annál különlegesebb kert, köszönhetően a mesterségesen kialakított patakoknak.

 A kertben lévő fákat úgy metszik, szinte minden nap, hogy tökéletes árnyékot biztosítsanak a patakok partján sétáló látogatóknak. 

Azért, hogy meg tudjuk csodálni ezt a kertet, 4,50 (2 ezer forint) fontot kell fizessünk. A park minden nap nyitva tart, 9-tő 18 óráig. 

Tokió, Hamarikyu Gardens

A parkot, több kisebb folyó menti „sétakert” alkotja, amelyek korábban a Tokugawa Shogunate magánterületei voltak. A kertekben a kanyargó ösvények kiemelik a mikrogazdasággal kezelt fákat, köztük mini erdeifenyőket. Mikor a fenyők tűi megbarnulnak, akkor azokat egyesével szedik le a növényről. 

Hamarikyu Gardens
Fotó: Unplash

A gyerekeknek jó hír, hogy ők ingyen látogathatják ezeket a kerteket, a felnőtteknek pedig 1,50 fontot, tehát csak 697 forintot kell fizetniük, hogy élvezhessék a nem mindennapi kikapcsolódási lehetőséget. 

A kertek minden nap nyitva tartanak 9 és 17 óra között. 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!