Egy aprócska magyar faluban felállították a New York-i Szabadság-szobor mását - videó

Vágólapra másolva!
Egy hazai cég úgy döntött, hogy telephelyén felállítja a New York-i Szabadság-szobor mását.
Vágólapra másolva!

Az apró magyar falu, Veszkény arról híres, hogy itt található a New York-i Szabadság-szobor miniatűr mása. Győr-Moson-Sopron vármegyében, Kapuvár és Csorna között, 

ahogy haladunk a 85-ös főúton, egyszer csak megpillanthatjuk az egyik udvarban a mindössze néhány méter magas Szabadság-szobrot, ami nem fáklyát tart a kezében, hanem egy cégnek a logóját.

Veszkényben van a Novomatic cégcsoport magyarországi bázisa, ami idén 30 éve kezdte meg a működését. Fő tevékenysége kezdetben pénznyerő automaták üzemeltetése volt - írja a Promotions.hu

Az eredeti Szabadság-szoborról, erről a 93 méter magas alkotásról viszont valószínűleg kevesen tudják, de a tetején egy titkos ajtót rejt, méghozzá a fáklyában.

New York-i Szabadság-szobor
A New York-i Szabadság-szobor mása áll egy hazai cég telephelyén
Fotó: Ronile/Pixabay 

Ez a bejárat már több évszázad óta el van zárva a látogatók elől, csak "kiváltságos" személyek léphetnek át rajta. Ennek oka, hogy az I. világháború idején, 1916-ban szerkezeti károkat szenvedett el a szobor, miután a németek a közelben található Black Tom-szigetet megtámadták.

A robbanás 7 ember halálát, illetve 20 millió dollár értékű muníció megsemmisülését okozta.

A I. világháború egyik legjelentősebb csatájáról, amelyet a nyugati fronton, a franciaországi Amiens közelében vívtak, és amely Németország döntő vereségét hozta, korábban ebben a cikkében foglalkozott az Origo. 

Ahogy az Origo beszámolt róla, a detonációban elszenvedett károkat csak 1986-ban állították helyre, azonban a szobor tetején található titkos ajtó továbbra sem volt megközelíthető a nagyközönség számára. 2011-ben kamerákat helyeztek el rajta, hogy a turisták gyönyörködni tudjanak a kilátásban, noha a fáklya terasz része a mai napig le van zárva. Így a kérdés egyelőre megválaszolatlan marad, hogy vajon mire szolgál a titkos ajtó?

Annak idején a koronából egy hosszú létrán akár a fáklyába is fel lehetett mászni, és a láng alatti titkos ajtó volt az átjáró ehhez; ebben a kilátóban egyszerre 12 ember tartózkodhatott.

Videó a veszkényi cég székhelyén álló Szabadság-szoborról:

 

 

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!