Szabad Nép
Nyílt levél Bebrits Lajos elvtárshoz
Mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy a vasút a felszabadulás után a mélypontról indult el, s egész dolgozó népünk hatalmas erőfeszítésére volt szükség ahhoz, hogy helyreálljon a rendszeres és a megnövekedett utasforgalom igényeit többé-kevésbé kielégítő vasúti forgalom. Az elért eredmények mindannyiunk közös munkájának a gyümölcse, ezért joggal lehetnek az utasoknak - elsősorban a naponta vonattal munkába járó dolgozóknak - igényei a közlekedéssel szemben.
Isaszegről járok be - tizennyolc éve - naponta vonattal Budapestre. Hosszú évek óta bosszantanak ezer és ezer utazótársammal együtt a kérdések, amelyek a Budapest-Hatvan vonalon mindennapossá váltak. S ez azért is aggasztó, mert egy olyan vonalról van szó, ahol az utóbbi öt év alatt nemcsak a vágányokat és a talpfákat cserélték ki, s az egész kavicságyat rostálták újra, hanem a vonal korszerű, automatikus térközbiztosító berendezéssel is ellátták: sőt, köztudomású, hogy a legutóbbi időben villamosították is.
Mindenekelőtt meg szeretném jegyezni - a késéseknek a sajtóban említett okaira válaszképpen -, hogy menetrendünk - (amely Európa szinte leglassúbb személyközlekedését írja elő) a meglevő felépítményre és a rendelkezésre álló szénre van méretezve. Így a Budapest-Gödöllő közötti 36 kilométeres úton a menetrend 80 perc menetidőt jelez, aminek megtartását joggal várhatná az utazóközönség. A valóság ellenben az, hogy - az utolsó három hónapi közlekedést tekintve, amikor a vontatási feltételeket sem a hideg, sem a köd, de még csak az őszi csúcsforgalom sem nehezítette - egyetlen útnál a késés átlagosan 15 perc volt; ez napi fél órát rabolt el a dolgozók pihenéséből vagy munkájából, s a vonalról naponta munkába járó mintegy tizenhatezer utast tekintve egyetlen nap alatt 8000 munkaórát tett ki. A szám nagynak látszik, de ha az illetékes szervek visszamenőleg ellenőriznék például a 317-es számú vagy a 6318-as számú vonatok menetnaplóját, megállapíthatnák, hogy a valóságban ennek kétszereséről, sőt, ezt is meghaladó mértékű, szinte "menetrendszerű" késésről beszélhetünk.
Mondjuk, meg őszintén: egyáltalán nem meggyőzőek előttünk, utasok előtt, Bebrits elvtársnak s a vasút más vezetőinek időközönként a sajtóban megjelenő magyarázatai a késések indoklására. Szeretnék ezzel kapcsolatban néhány kérdést feltenni a közlekedés- és postaügyi miniszter elvtársnak és a vasút felelős vezetőinek.
1. Mi indokolta azt az augusztus 28-án napvilágot látott intézkedést, amely a reggel munkába siető dolgozóknak az eddigi két rövidített menetidejű (6317-es és 6347-es számú gyorsított, illetve Kandó-vontatású) vonat helyett egy mindenütt megálló gőzvontatású vonatot juttatott cserébe, amelynek a hivatalos menetideje is 15 perccel hosszabb, mint az előbbi két vonaté? Különösen érthetetlen az intézkedés azon része, amely előírja, hogy a Kandó-vontatású vonat Budapest felé üres szerelvényként közlekedik, amire tilos az utasok felszállása. (Tehát mozdony- és szerelvényhiányról nem lehet szó!) Mellesleg megjegyezve ezt a menetrendváltozást egyetlen állomáson sem tudatták az utazóközönséggel: egy-két napig az utasok százai késtek el, de két-három napig a kalauzok sem tudtak az új vonat menetrendjéről felvilágosítást adni.
2. Hogyan történhetett, hogy egy reggeli munkásvonat (a 6317-es számú) szeptember 8-án 30 percet késett, s így mintegy kétezer dolgozó késett - átlagosan fél órát - munkahelyéről? Szeptember 17-én jó 15 percet késett ugyanez a vonat: egy tehervonatot engedtek el előtte.
3. Miért van az, hogy a menetrendben Kandó-vontatással szereplő személyvonatok mintegy 80 százalékát szeptember eleje óta gőzmozdony húzza, ami Gödöllőig minimálisan 25-30 perc késést eredményez? Nem abnormális dolog-e, hogy a hatvani vonal villamosításának az utazók egyelőre csak kárát vallják (a személyforgalomban lényegesen megnövekedett a késések száma és mértéke), holott a vonal korszerűsítésétől a hosszú utazási idő megrövidítését vártuk? S vajon mi indokolja azt, hogy a Keleti pályaudvarról a személyvonatok mintegy hetven százaléka már 2-5 perces késéssel indul?
4. Mi indokolja azt a ma is érvényben levő rendelkezést, hogy a tehervonatok rendszeresen előzhetik a személyvonatokat? Hogyan történhet az, hogy egyes, úgynevezett "dani" tehervonatok miatt a személyvonatokat 15-20 percre is félreállítják az állomásokon? (Nem tudom, mit jelenthet ez a bűvös szó, de ilyen mérvű késéseket semmiképpen sem szabadna jelentenie.)
Még egyszer szeretném hangsúlyozni: az utazóközönség jó része - magam is - tudunk bizonyos objektív nehézségekről. (Szénhiány, a szén minősége, a teherszállítások, népgazdasági fontossága stb.) Véleményem szerint azonban a MÁV-nak az a szemlélete és gyakorlata, amely mellékes kérdés gyanánt kezeli a személyforgalmat, hibás. Ezért írtam meg levelemet, s várom rá - sok ezer utazótársammal együtt - a legilletékesebbek válaszát.
Horváth Kálmán
egyetemi adjunktus,
Isaszeg
Korábban a Szabad Neten:
Az interpellációs nap jelentős lépés volt a szocialista demokratizmus fejlesztésében