A Rajk-ügy

 

(részlet)

1949. május 31-ére virradóra Péter Gábor személyes vezetésével egy ÁVH-s különítmény az Andrássy út 60.-ba hurcolta Rajk László külügyminisztert, országgyűlési képviselőt. Az ÁVH székházában ott volt Kádár János belügyminiszter is, de nem a kormány, hanem az MDP PB tagjaként. Az 1948 szeptemberében önállósult ÁVH már nem tartozott a Belügyminisztérium hatáskörébe, felügyeletét ténylegesen Rákosi Mátyás, az MDP főtitkára látta el. Ekkor már több embert kínoztak az ÁVH-n azért, hogy tegyenek terhelő vallomást Rajkra. Amikor összegyűlt néhány hamis, a vallatók által diktált vallomás, Rákosi engedélyt adott a külügyminiszter letartóztatására. Rajkot azonban keményebb fából faragták. Amikor elébe tárták Szőnyi Tibor, Cseresnyés Sándor, Boarov Zsivko vallomását, annyit mondott: "Szemenszedett rágalmazások. A valóságnak abból semmi nem felel meg."

Miután Péter Gábor és Szűcs Ernő egy héten át tartó éjszakai kihallgatásokon sem tudták megtörni; engedélyt kapott, hogy levelet írjon Rákosinak, melyben kérte, hogy a párt vezetőivel beszélhessen. Ezután jelent meg Rákosi megbízásából Farkas Mihály és Kádár János, a Politikai Bizottság két tagja a szabadság-hegyi villában, ahová röviddel lefogása után Rajkot szállították. A június 7-én este 11 óra után kezdődött vallatáson más nem vett részt, de mint az előző kihallgatásokat is, a szobába szerelt lehallgatókészüléken keresztül magnóra vették. Miután Farkas és Kádár távozott, embereivel a szobába lépett Péter Gábor. Felszólításának, hogy egy órán belül írja le beismerő vallomását, Rajk nem tett eleget; ekkor átvitték egy másik szobába, ahol kegyetlenül megverték. Ezt jelzi az utolsó "szünet" a magnófelvételen, illetve az erről leírt szövegben.

A rendkívül súlyos bántalmazásokkal kísért kihallgatások ezt követően ismétlődtek, de Rajk még körülbelül két héten át kitartott amellett, hogy a vádak hamisak. Csak június 22-e után változtatott magatartásán. Ebben szerepet játszhatott kimerültsége s az a tudat, hogy tagadása nem változtat semmin - erre már az itt közölt beszélgetés során világosan utal -, valamint az a reménye, hogy családja sorsán viszont könnyíthet. Mindenekelőtt azonban az hozott fordulatot, hogy a Bjelkin altábornagy vezette szovjet tanácsadó csoport közvetlenül bekapcsolódott a kihallgatásokba. Bjelkin megszüntette a veréseket, mert azokra már nem volt szükség: ha a szovjet vezetés helyesli a pert, nincs kihez fellebbeznie, nincs kiben reménykednie. A bizalmas hang, vallatók és vádlottak közös vacsorái, cinkos utalások a hamis vádak mögött húzódó nagy politikai összefüggésekre alakították ki a hangulatot, melyben rendező és szereplő szinte együtt izzadt a nagy színjáték sikeréért.

A Rajk-ügy - majd utána a Kádár-ügy - fő mozgatói Rákosi Mátyás és Farkas Mihály voltak. Itt azonban valósággal előtérbe tolták Kádárt; részben remélve, hogy hatni tud Rajkra, részben módot adva neki, hogy lojalitását bizonyíthassa a moszkovita vezetés iránt. S ekkor Kádár még bizonyítani akart. Erre vall stílusának rá nem jellemző, szinte Farkaséval vetekedő durvasága. Még többet is beszél, mint Farkas: főleg az elején. A beszélgetés végén azonban már Farkas ragadja magához a szót, ő gombolyítja a tárgyalás fonalát.

A kihallgatás résztvevői: F.: Farkas Mihály R.: Rajk László K.: Kádár János P.: Péter Gábor

K.: Van valami mondanivalód?

R.: Az a mondanivalóm, hogy szeretném tudni, hogy mi az álláspont, mert...

K.: Neked van valami mondanivalód számunkra?

R.: Énnekem van mondanivalóm.

K.: Mi azért jöttünk ide, hogy módot adjunk neked, életedben utoljára a párttal beszélhess. Kevés időm van a te részedre, ezt vedd tekintetbe, és most mondd el, mit akarsz.

R.: Én röviden csak annyit tudok mondani, hogy sziklaszilárdan bíztam és bízom a pártban. Azok a vallomások, amik itt ellenem elhangzottak, és amikkel itt ezelőtt negyedórával szembesítettek, szemenszedett rágalmazások. A valóságnak abból semmi nem felel meg, semmi nem felel meg.

K.: Miféle vallomások?

R.: A Cseresnyésnek, a Boarovnak és a Szőnyinek a vallomásai. Hogy én az amerikai hírügynökségnek a főnöke vagyok, hogy a Szőnyi utasítást kapott arra, hogy nálam lejelentkezzen és a továbbiakban tőlem kapja az utasításokat...

F.: Ezt akarod mondani a pártnak?

R.: Nem, szóval kérdezte itt János, hogy milyen vallomásról beszélek.

F.: Ezt akarod mondani a pártnak?

R.: Én azt akarom mondani a pártnak, hogy becsületes, párthű párttag voltam. Semmiféle idegen hatalommal semmiféle kapcsolatom nem volt. És ha velem végig kell csinálni ezt a procedúrát, amit a vallomások mondanak, ítéletet kapok, mindegy, hogy milyen ítéletet, egy párthű, ártatlan ember fogja kapni ezt az ítéletet. Nem tudok mást mondani. És természetesen én mérlegelem a dolgot, tudom, hogy nemzetközileg is van visszhangja ennek az ügynek. Ez az egyetlenegy dilemma, ami előtt állok.

F.: Milyen nemzetközi visszhangja van?

R.: Hát, gondolom, hogy a nemzetközi sajtó írt róla, legalábbis ilyeneket mondanak nekem, hogy őrizetben vagyok, és hát ehhez hasonló dolgokat. Ez az egyetlenegy dilemma, mert ha ez a nemzetközi sajtóba kikerült, hogy én őrizetben vagyok kémgyanú miatt, hát természetesen akkor van egy kész helyzet, és kell mérlegeljem, mi a párt érdeke, hogy ne kerüljön nehéz helyzetbe a párt, amikor exponálta magát ebben a dologban. Én egyet tudok mondani, ha a pártnak ez nem érdeke, hogy én bármi lépést is tegyek, és nem hiszem, hogy érdeke legyen, hogy egy ember mártíromságot vállaljon hazugságokért, akkor egy ártatlan és párthű emberrel történik mindaz, ami itt történik. Mert egy szó nem igaz abból, hogy nekem valaha, valamilyen kapcsolatom lett volna, és nagyon csodálkozom azon, hogy itt végeredményben felelős pártelvtársak vannak az ÁVH-n is. Nekik kell megítélniök azt, hogy a Szőnyiék mennyire önszántukból tették ezt a vallomást, vagy mennyiben nem önszántukból tették ezt a vallomást.

F.: Ezt akarod mondani a pártnak?

K.: Most én mondok neked valamit. Először: A párt a te életedet attól a perctől kezdve, hogy a munkásmozgalomba betetted a lábadat, eddig az óráig, amíg mi beszélünk, pontosan ismeri. Ez az egyik. A másik: a párt a te tevékenységedet, a te különböző tetteidet ismeri. Ez a második. A harmadik: és figyelemmel kísérjük azt a mesét, amit te ittléted alatt leadtál. Ez a harmadik. A negyedik: te ismered jól a mi pártvezetőségünket.

R.: Jól ismerem, igen.

K.: Ismered a mi pártvezetőségünk cselekedeteit is.

R.: Ismerem, igen.

K.: Ismered. Tudod, hogy a mi pártvezetőségünk kikből áll és mikből áll.

R.: Tudom.

......

(Hajdu Tibor, Rubicon, 2000. 7-8. szám)