Nagy Imre a jugoszláv követségen

 

Nagy Imre feleségével

Kádár János november 20-i más irányú elfoglaltsága miatt (éppen egy NDK-küldöttséget fogadott) csak másnap folytatta a jugoszláv külügyminiszter-helyettessel megkezdett tárgyalásokat. Ezen szembetűnő volt, hogy Kádár - hiába magyarázták neki már annyian és annyiszor - még mindig nem fogta fel, miként is kerültek Nagyék a jugoszláv követségre. "Nem az ellenforradalmi terroristák elől menekültek - győzködte Vidic-et -, bár ilyen indokkal kérték a menedéket november 2-án, hanem inkább arról volt szó, hogy a forradalmi Munkás-Paraszt Kormány illetékessége alól igyekeztek kivonni magukat... Részükről politikai célzatosság volt abban, hogy menedékjogot kérnek és éppen a jugoszláv követségen. Nagy és Losonczy miniszterek voltak, amikor a menedéket megkapták. Abban az órában őket egyszer magánembereknek nem lehetett tekinteni, és a menedékjogot nem lehetett volna úgy felfogni, hogy ők magánszemélyek."

Kádár - bár három nappal korábban tiltakozott ellene - most ő maga javasolta, hogy a jugoszlávoknak úgy kellene Nagyékkal eljárniuk, ahogy azt tették Lukács, Szántó és Vas esetében. Tekintettel arra, hogy az említettek kivétel nélkül le voltak tartóztatva, nem lehet kérdés, hogy Kádár készségessége - hiszen már hajlandó volt írásos garanciát adni - nem több, mint fügefalevél. Később Kádár így jellemezte a helyzetet: "Van egy kétoldalú megállapodás közöttünk, amelyet kikényszerítettek belőlünk."

Holott egyáltalán nem erről volt szó, nem megállapodás volt, hanem írásban vállalt garancia: "Ha a jugoszláv elvtársak erre külön nagy súlyt helyeznek megtehetjük, hogy abban a levélben, amit kérnek tőlünk... rögzíthetjük azt az álláspontunkat, hogy a Nagy-csoporttal szemben, múltbeli hibáikért nem akarunk megtorlással élni... Az a szándékunk, hogy a volt dolgokért megtorlást nem alkalmazunk velük szemben... Ez a szándékunk akkor is fennáll, ha semmi írásos közlést nem teszünk."

Vidic - bár aligha hitte Kádár szavait - kijelentette, hogy az ígért garancia esetén "teljes morális alappal megmondhatná Nagynak és Losonczyéknak, hogy nem látnak tovább indokot, hogy tovább ott maradjanak a nagykövetségen,őket semmi veszély nem fenyegeti, szabadon elhagyhatják a követséget és hazamehetnek. Ez nekik teljesen elég... Ilyen alapon még ma rögtön el tudnák intézni az ügyet... A többi Magyarország belügye. Nagy Imre személyes ügye, hogy mit fog csinálni és amit csinál, azért felelős a saját országa törvényei szerint. Ezt a jugoszláv kormány teljesen megérti."

E kölcsönösen megértett álláspont után már-már kimondottan cinikusnak tűnt, hogy Vidic - mintegy saját lelkiismeretét megnyugtatandó - szóvá tette a követségen lévők sanyarú körülményeit, megemlítve, hogy az őrség - holott a nagykövet szóvá tette - még orvost sem enged be az épületbe. Kádár elhűlve hallgatta az ilyen felháborító eljárásról szóló panaszt, rá is kérdezett, hogy Soldatic hol is tette ezt szóvá. Nyilván megfeledkezett róla, hogy alig néhány nappal korábban éppen nála. Ez semmit sem változtatott azon, hogy Vidic Belgrádba küldött jelentésében "baráti légkörűnek" nevezte a négy órás megbeszélést.

Végül is elérték céljukat, Kádár János Edvard Kardeljhez írt, még november 21-én kelt válaszlevelében egyértelműen elfogadta a jugoszlávok kérését: "Az ügy befejezése érdekében a magyar kormány... ezen írásban megerősíti azt a több ízben adott szóbeli nyilatkozatot, amely szerint Nagy Imrével és csoportjának tagjaival szemben nem óhajt büntetést alkalmazni múltbeli tevékenységük miatt. Tudomásul vesszük, hogy íly módon a csoportnak adott menedéknyújtás megszűnik, ők maguk hagyják el a jugoszláv nagykövetséget és szabadon hazatérnek otthonukba."

Belgrád is jóváhagyta Kádár levelét, pontosabban elfogadta azt a garanciát, amit a jugoszláv kormánynak adott. Vidic határozottan közölte Nagyékkal: "Meg vagyunk győződve arról, hogy Önök teljes biztonsággal bekapcsolódhatnak a normális életbe. Amint láthatják, az azelőtt követelt összes feltételek - nyilatkozat, lemondás stb. - mind teljesen elestek... Ezen az alapon lehetséges még a mai nap folyamán hazatérni. A hazatérés technikai oldalát Soldatic elvtárs intézi."

Írásba foglaltatták velük, hogy "önként, saját elhatározásunkból hagyjuk el az épületet és mondunk le a menedékjogról". Donáth Ferenc a jelek szerint azonban még emlékezett arra, hogy három héttel korábban a jugoszlávok azt állították, szovjet garanciától függ, kijuthatnak-e Belgrádba. Meg is kérdezte tehát Vidic-től: "A jelen megállapodásról tájékoztatták-e a szovjet kormányt, és ha igen, mi az álláspontja a szovjet kormánynak e megállapodással kapcsolatosan, tekintettel arra, hogy a tényleges hatalmat nálunk szovjet hatóságok gyakorolják?"

Válaszában Vidic bevallotta, hogy ilyen egyeztetésre nem került sor, de szilárdan hiszi, hogy "az oroszok teljesen egyetértenek a megállapodással, különben nem jöhetett volna létre... A megállapodás megszövegezésénél jelen volt Münnich is."

Vidic-nek igaza volt, Münnich jelenléte kulcsfontosságúnak bizonyult. Éppen a tájékoztatóval egyidőben jelentették Malenkovék Moszkvának a sikert: "November 22-én este Nagynak és csoportjának el kell hagynia a jugoszláv követséget. Szerov és Münnich elvtárs ezzel kapcsolatban megtette a szükséges intézkedéseket."

Végül tehát "Nagy elvtárs köszönetet mondott a jugoszláv kormánynak, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének, Tito elvtársnak és külön Vidic és Soldatic elvtársaknak az érdekünkben kifejtett fáradozásaikért, amelyek most sikerre vezettek. Külön köszönetet mondott a nagykövetség valamennyi beosztottjának és alkalmazottjának."

Az autóbusz, amelynek a csoportot haza kellett volna szállítania, este fél hétkor vette fel utasait a jugoszláv nagykövetség épülete előtt, majd szovjet katonák kerítették azt hatalmukba, s miután eltávolították a velük utazni szándékozó jugoszláv újságírókat és diplomatákat, a mátyásföldi szovjet bázisra vitték a magyar politikusokat. Ott találkoztak a korábban "hazatért" három házaspárral. Később megjelent Münnich Ferenc, de az általa felkínált megegyezést Nagy Imre visszautasította.

Szinte már nincs is szükség a szovjetek intencióira, Kádár az előző nap Budapestre érkező román pártvezérrel mindent elrendezett. Nem nehéz kihallani a jogos büszkeséget Malenkovék november 23-i jelentéséből:"Kádár elvtárs és a román elvtársak, Dej, Stoica és Bodnaras szilárdak, és úgy vélik, hogy Nagy Imrét és csoportjának tagjait azonnal útnak kell indítani. A magyar és román elvtársak megállapodása alapján Nagy Imre és csoportja ma elindulnak Romániába." Így még aznap, azaz november 23-án, valamennyiüket Romániába szállították.

[...]