A szlovák egészségügyi miniszter vizsgálatot indított, és megdöbbentőnek nevezte, hogy a beteget kiengedték a kórházból.
Mindhárom áldozat előtte más krónikus, súlyos betegségben is szenvedett.
A maszkos férfiak egy szlovák rendszámú kocsival érkeztek a helyszínre.
Napra pontosan két éve egy Dunaszerdahelyhez közeli településen hasonló módon repítettek a levegőbe egy pénzkiadót.
A férfit a lépcsőházban, a feleségét a lakásban találták holtan.
Az országban közel 300-an fertőződtek meg, eddig senki nem halt bele a betegségbe.
Egy Bács-Kiskun megyei gazdaságban megkezdték a 32 500-as kacsaállomány leölését.
Egy kórházat be kellett zárni, mert több mint száz orvosánál és kisegítő személyzeténél is kimutatták a vírust.
Csanádpalotánál sem sokkal jobb a helyzet.
Az országban már 1394 fertőzött van, a szomszédos Szlovákiában eddig összesen 216-an a fertőződtek meg.