![]() |
Eminem és Kim |
Kim Mathers a perben kártérítést követel azért a szorongásért, amit "Em" okozott neki olyan dalok kegyetlen szövegével, mint a Kim, vagy a '97 Bonnie and Clyde. Ezekben a számokban Eminem elrappeli, hogyan ölné meg a feleségét, kislányuk jelenlétében. Emellett pedig a perben Kim megtámadja a rapper gyermekelhelyezési kérelmét, mondván, Eminem még részleges felügyeletet sem érdemel (bár Eminem anyai nagymamája szerint él-hal a kislányért). Az ügy egy Michigan állambeli bíróságon ért véget, ahol Eminem és Kim augusztus 28-án megegyezésre jutott. A bírói döntés értelmében a (volt) pár mindkét tagja eláll az egymás ellen indított keresettől, Kimberly megtarthatja közös házukat és anyagi támogatást valamint magánsofőrt kap Eminemtől, aki cserébe láthatási jogot kap, és továbbra is törvényes képviselője marad kislányának.
A jogi hercehurcák és családi viszályok közepette azonban Eminem karrierrje virágzik, az idei MTV Music Awards gálának hat kategóriájában jelölték Real Slim Shady című számát. És talán a jövőben filmszínészként is láthatjuk, hiszen a Warner Bros. igyekszik rávenni új filmjük, a Training Day egyik szerepére. (Ha elfogadja a szerepet, ez lesz első igazi filmbeli bemutatkozása, bár játszott már kisebb filmekben, mint például a Blair Witch Project megrappesített változatában, a Da Hip-hop Witch-ben.) A filmben, amit 2001 tavaszán kezdenek forgatni Antoine Fuqua rendezésében, Denzel Washington főszereplésével, Eminem egy hozzá illő szerepet játszana: ő lenne a "gonosz".
Ajánló: