A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl

Magyar sztárok avatják a Budapest Arénát

Vágólapra másolva!
December 27-28-án, a leégett sportcsarnok helyén, kétnapos kulturális programmal nyitja meg kapuit a Budapest Aréna (BA). A rendezvény producere Rózsa István, akit a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium kért fel az ünnepség szervezésére és lebonyolítására. A megnyitóra nem terveznek világsztárokat hívni, helyettük viszont a legnagyobb magyar sztárokat igyekeznek felvonultatni.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI

A tervek szerint decemberre készül el a Budapest Aréna



Az első napon a komolyzene, a dzsessz és a tánc kapja a főszerepet. A produkciókat itt Novák Ferenc, Kossuth-díjas koreográfus koordinálja. Fellép a Benkó Dixieland Band, számos nemzetközi hírű tánccsoport, és természetesen a szimfonikus zene sem hiányzik majd a repertoárról.

A második napon a könnyűzene kiválóságai veszik birtokba a BA-t. A fiatalabb generációt TNT és a Crystal képviseli, ők nyitják a második nap programját. Az est további részében olyan sztárok lépnek színpadra, akik érzelmileg is erősen kötődtek a régi Budapest Sportcsarnokhoz, mivel számos koncertet adtak a régi arénában. A tervek szerint ott lesz Zorán, Charlie, Ákos, Demjén Ferenc és még sokan mások. "A műfaj művészei számára ez a fellépés egyrészt nosztalgia a régi hely iránt, másrészt arra is lehetőséget kínál, hogy kipróbálják az új és gyönyörű épületet" - mondta el Rózsa István, aki magánvállalkozóként képviseli a tárca érdekeit.

Mindkét nap protokoll nyitánynak számít, így a jegyek kisebb része lesz hozzáférhető a közönség számára. A rendezők terveznek viszont egy akciót: aki megőrizte valamelyik régi BS-beli kulturális produkció vagy sportesemény belépőjegyét, azt - egy később megjelölendő kereskedelmi rádióhoz eljuttatva - beválthatja a megnyitóra.

Gyarapítsa CD-gyűjteményét
a TNT és Zorán albumaival!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!