Lynch és Frost elképzelései szerint James Hurley az igazi magányos farkas, örök kívülálló, a csendesen lázadó. Érzékeny lélek és gyermeki naivitás, az igazság feltételek nélküli keresése, borotvareklámba illő mosoly és egy Harley - nem csoda, hogy James Laura után Donna szívét is elnyerte. Nagy Ed unokaöccse igazi epizódszereplő, számtalan mellékszál gombolyítója, színészetéből kiindulva is igazi szappanopera-figura.
James (Donnának Laura halála napján): Tökéletes nap egy tökéletes piknikhez."
James Marshall a Twin Peaks hivatalos bemutatóanyagai által talán legfényesebbre csiszolt szereplő, akit a szerzőpáros szerint kisugárzása és tehetsége alapján talán csak James Deanhez lehetne hasonlítani. Karrierje és sorozatbeli teljesítménye (az egyarcú James) azonban nem igazolta a nagy szavakat. A James David Greenblatt néven 1967-ben művészcsaládba született színésznek minden feltétel adott volt, hogy sikeres karrierbe kezdjen. Apja sikeres filmproducer, anyja a Woody Allen által is istenített Radio City Music Hall üdvöskéje.
A kis James tudatosan elutasította szülei segítségét, egészen addig, míg három év küzdelem után rá nem jött, hogy egyedül nem boldogul. Apja végül is hozzásegítette számos kisebb tévészerephez, főleg sorozatokban. A nagy áttörésnek persze a Twin Peaks-szel kellett volna megjönnie, a sorozat adta lökés azonban csak rövid ideig segítette Marshall karrierjét.
A Twin Peaks befejezése előtt ugyanis kiíratta magát a sorozatból, hogy minden erejével a Gladiátor című első nagyjátékfilmjére koncentrálhasson. James az underground küzdősportokról szóló film főszerepét kapta, de az oly annyira várt sikert nem tudta elérni. A Becsületbeli ügy-ben együtt játszhat Tom Cruise-zal, Jack Nicholsonnal, és az akkor még valódi sztárnak számító Demi Moore-ral. A szerep után főleg tévésorozatokba hívják a jóképű ifjút - no meg csupa hazánkban legfeljebb videón bemutatott film jelentős szerepeibe (Vibrations, Luck of the Draw, Criminal Affairs).
Ez utóbbi filmje forgatásán ismerte meg Renee Allmannt, akivel 1998-ban összeházasodott. Kisfiuk, James David éppen egy éves. Kritikusai szerint a túlságosan is merev és egyoldalú James jobban tette volna, ha gyermekkori álmainak megfelelően rockzenésznek áll. Hobbija egyébként a blues- és a rockzene, különböző formációkban ma is zenél.
Pál Attila
Isten hozott Twin Peaksben!
Sorozatunk első részében annak jártunk utána, mi történt az FBI és a DEA nagyon is különleges ügynökeivel.
Gyilkosság történt Twin Peaksben!
Twin Peaks seriffjének hivatala csendes hely volt - egészen a Palmer-gyilkosságig. Sorozatunk második részében annak jártunk utána, mi történt Truman seriffel, Sólyommal, Andyvel és a bájos kis Lucyvel a sorozat után.
Meghalt. Egy zsákba csavarták bele - Laura Palmerrel kezdődött minden. Ő volt az, akinek halála felkavarta Twin Peaks állóvizét, hogy a zavaros vízben Lynch pokla nyíljon meg. A Palmer család a sorozat legtragikusabb sorsú kis közössége.
Donna királynő elbukott
A gyönyörű és szófogadó kislányait nevelő anyukával és orvos apukával tökéletes amerikai idillt alkotnak ők. Persze szorongás és takargatni való múlt jócskán akad itt is - a tolószékes anya és Ben Horne rejtélyes kapcsolata jó időre leköti a rejtélyfejtésre mindig kapható Donna gondolatait.