Azonban az, hogy bárki elugorjon a Spitzbergákra egy jó ebédért, még a skandináv országokban élőknek is extrém ötlet. Ennek ellenére a Norvégiához tartozó szigeten két minőségi étterem is található.
Az egyik legismertebb a longyearbyeni Radison SAS hotel konyhája – ez a világ legészakibb, a sarkkörön jóval túl elhelyezkedő, teljes szolgáltatást nyújtó hotelje. Kilencvenöt szoba, étterem, bár, minden van – az arktikus turisták szinte egyetlen lehetősége a szigeten.
Mivel több hónapig egyáltalán nem kel fel a nap, a szezon március 8-tól októbertől 25-ig tart, igaz, akkor sincs lehetőség kibújni a télikabátból. Ennek ellenére sok, főleg norvég vendég érkezik, hiszen a hószános turizmus, a speciális horgászkalandok vagy egy jó jegesmedve-vadászat sokakat odacsábít.
A nagy fehér emlős - amely akár hétszáz kilósra is megnő -, védett, de bizonyos számú egyedet minden évben ki lehet, sőt, biztonsági okokból ki kell lőni. Jóval több van belőlük, mint a lakosokból, nem véletlen a rengeteg vadászfegyver, amit a lakosság birtokol és magánál is hord.
Meghalni tilos!
Mivel a település úgynevezett permafrosztra, azaz állandóan fagyott talajra épül, bizonyos nehézségeket le kell győzni – többek között az aprócska temető rég bezárt. A helyiek viccesen azt mondják, tilos meghalni – a temetkezést Norvégiában kell megoldani; leírások szerint a régi holtestek az állandó fagy miatt tökéletes épségben maradtak.
A sziget belvárosi hipstereknek egyáltalán nem ajánlott. Biciklizni elég nehéz a jeges hóban, a hószán a legelterjedtebb közlekedési eszköz. Ennél sokkal keményebb szabály azonban, hogy nem lehet macskát tartani – nem véletlen, hogy a helyiek facebook és instagram oldalain egyáltalán nem bukkannak fel cuki cicák a hóban. A ritka sarkvidéki madarak miatt a házi ragadozók tartását nemes egyszerűséggel betiltották.
Longyearbyen a világ legészakibb városa – sőt egyben a legek otthona is, hiszen itt van az Északi Sarkhoz legközelebb eső templom, bankautomata és a gourmet étterem is. Meglepő, de ez nem a hotelhez tartozik - a Huset az egykori Store Norska bányatársaság 1951-ben megépített épületében található.
A letisztult, de formás épületet Jacob Hansen, a híres oslói Colosseum mozi tervezője álmodta meg. Nincs rajta semmi cicoma, de évtizedek óta dacol a zord időjárással. Mivel a oldalában található völgyben található, ezt nevezik a település szívének. Természetesen nem étteremnek épült, de Richard Knutsen és felesége Petra egykor nagy levegőt véve úgy gondolták, a településnek szüksége van a minőségi konyhára.
Már a ház átadásakor megnyílt a heti három napot működő kávézó. Érdekesség, hogy nem csak falatkákat és innivalókat árultak, hanem arany ékszert és drágaköveket is. A mai ruhatár egykor dohány-, ruha- és horgászbolt volt.
Az éttermi rész 1977-től várja a vendégeket. Eleinte nem volt nagy választék, pirítósok, rákkoktélok és steakek voltak az étlapon. Alkoholt is árultak, igaz, eleinte voltak korlátozások, többek között csak akkor adtak szeszt, ha volt éttermi fogyasztás is – ismerve a hosszú fénytelen északi napok okozta depressziót és alkoholizmust, lehet, hogy nem volt rossz ötlet a szigor.
Az első években csak egyféle bort tartottak, de mostanra Skandinávia legnagyobb, húszezer palack fölötti gyűjteménye jött össze a Huset pincéjében – ez régen a helyi kórus próbaterme volt. A dalolás nem áll távol a lakosoktól, hiszen a falon levő jegesmedveprém tulajdonosát is énekkel kísérték utolsó útjára: miután 1982-ben a templom mellett lelőtték és felszolgálták az étteremben, a vendégek az éttermi zongora hangjával kisérve A medve alszik című nótával búcsúztatták.
A Huset épülete évtizedekig a kultúrát jelentette: az emeleten iskola volt, a földszinten mozi, sőt, amikor leégett a templom, az amúgy is ott lakó pap helyben tartotta a miséket. Meglepő a funkcióhalmozás, hiszen a világ legészakibb polgári repterének is itt volt a terminálja egy rövid ideig, ahonnan busszal vitték az utasokat a kifutóhoz. 1953-ban egy lavina lerombolta a közeli Funkent, akkor vészhelyzeti kórházként üzemelt a mai étterem.
A szakácsok legnagyobb gondja a logisztika: a romlandó ételeket repülővel hozzák, ami minden ilyet megdrágít. Ami eláll, a tengeren hajózik az észak-norvégiai Tromsøből. A változatos menü kialakítása mégis nagyon komoly feladat, hiszen a logisztikai cégek elutasítják a rendszeres beszállítást a szigetre.
Nem véletlen, hogy az étlapon rengeteg a hal és a helyi fogású tengeri csemege sorakozik – néha még bálnahús is, amiből állítólag egész jó steak süthető. Nem az élelmiszerek hűtése, hanem a melegítése a feladat – a kereskedők négy fokra melegített „hűtőkonténert” tartanak, hogy az élelmiszerek ne romoljanak, de ne is fagyjanak meg.
Elnézve a helyet, gyanítom, ritkán van magyar vendégük, de személyzetük még lehet: az internetes oldaluk szerint séfet és pincért is keresnek. Kalandra fel, ez a menő, nem a jégbüfé!