A lengyel és a magyar gazdasági helyzet összehasonlításában ritkán a hazai a pozitív példa, de van egy terület, ahol jobban állunk. Mégpedig a Michelin-csillagok száma. Magyarország ugyanis két csillaggal vezet, annak ellenére, hogy szakértők szerint a lengyel beszállítói piac fejlettebb és rugalmasabb, valamint az ottani fogyasztók jobban értékelik a saját gasztronómiájukat.
Minderről három varsói séffel beszélgettünk, akik vendégszereplésre érkeztek hozzánk, ma és holnap este a Gellért sörözőben főznek magyar ételeket, három budapesti séf pedig lengyel fogásokat készít a közös gourmet vacsorára.
Maciej Cieciwierz és Mateusz Wichrowski már nem először járnak Magyarországon, csak Mateusz Karkoszkának jelent új élményt Budapest. A magyar alapanyagokkal azonban mindannyian jó viszonyban vannak, hiszen
libamájat például állandóan tartanak az étlapon,
akár többféle formában is, és a mangalica is a kedvenceik közé tartozik.
Elmondásuk szerint egyrészt pont a magyar alapanyagok keltették fel az érdeklődésüket az ország iránt, kíváncsiak voltak, hogyan használják őket a helyi séfek. Másrészt persze a Michelin-csillagokban megnyilvánuló teljesítmény is vonzó volt, hiszen
itt jóval olcsóbban ehetnek nemzetközileg elismert éttermekben, mint mondjuk Londonban.
A kapcsolat tehát évek óta adott, többek között a magyar termékeket a lengyelekhez eljuttató Eastore Kft.-nek köszönhetően, amelynek vezetője, Pellérdi Tamás szerelmese mindkét nemzeti konyhának. „Bár kevesebb a csillaguk, de sokkal egyenletesebb a piacuk, legalábbis Varsóban.
Kevésbé függenek a turizmustól, több a helyi fogyasztó,
így kisebb rajtuk a nyomás, jobban tudnak fejlődni” – jellemezte a helyzetet Pellérdi.
A helyi vendégek hűségét a szakma visszaforgatja a nagy közösbe. Amikor arról kérdeztük a séfeket, hogy milyen trendek vannak a legnagyobb hatással a munkájukra, összhangban felelték, hogy mindent megnéznek, de mindent adaptálnak. A varsói fine dining éttermekben
nem jellemző az új-zélandi bárány vagy a francia csirke,
amit csak lehet, hazai termelőktől szereznek be.
Ellentétben a magyar éttermesekkel, nem is panaszkodnak a beszállítói piacra, kifejezetten rugalmasnak és jól fejlődőnek tartják a lengyel termelőket, akik képesek együtt haladni a gasztronómiai változásokkal. Ebben persze az ország nagysága, a mezőgazdaság eltérő helyzete és birtokszerkezeti különbségei is szerepet játszanak, mégis irigylésre méltónak látszik így elmesélve.
Most már csak azt kéne valahogy kibogozni, hogy akkor miért van nekünk mégis objektíve is több csillagunk, arányosan meg aztán főleg? Ma és holnap este a Gellértben talán kiderül a lengyel–magyar vacsorán.