A fürdőzés során elfogyasztott pohár vörösbor már a mi vágyaink között is szerepelt, meg is valósítottuk néhányszor. Zuhanyozás közben azonban inkább a szappanozásra szoktunk valamiért koncentrálni, még nem jutott eszünkbe a sörözés.
Másoknak azonban annál inkább, olyannyira, hogy több mint 31 ezer ilyen jellegű Instagram-poszt született már. Egy élelmes sörgyártó ezért úgy döntött, itt az ideje meglovagolni a hullámot.
A svéd PangPang főzde zuhanysör elnevezésű új terméke azonban a kritikák szerint túlságosan veszélyes a maga 10 százalékos alkoholtartalmával. Szerencsére az édes és erősként jellemzett sört olyan apró üvegekben árulják, hogy már három korttyal kivégezhetünk egy adagot.
A közösségi médiában ettől függetlenül sokan attól tartanak, hogy eleséses, elcsúszásos baleseteket okozhat, ha ilyen erős sört fogyaszt valaki a fürdőszobában.