Az angyalok skót whiskyt, mi pedig fürdőbombát ittunk

whisky
Vágólapra másolva!
Megtudtuk, kik találták fel a bort, és azt is, hogy a klasszikus hollywoodi sztárok rosszul itták a whiskyt. Scooby-Doo-macaront majszoltunk, miközben sajt helyett vajat reszeltünk, és grillráccsal szeleteltük fel a banánt. Kiderült, melyik Magyarország legjobb étterme és cukrászdája, aminek úgy megörültünk, hogy alkoholos pezsgőtablettával ünnepeltünk. Ezt követően öngyújtóval bontottunk bort, és megettük Chris Hemsworth arcát. Heti gasztro-összefoglaló.
Vágólapra másolva!

Hét konyhai trükk, amelyet érdemes kipróbálnia

Friss gyümölcssalátára vágyik? Pucolja meg, és szeletelje fel a kivit öt másodperc alatt! Hitte volna, hogy mehet ilyen egyszerűen? Nem? Akkor nézze meg a videót, és próbálja ki a trükköket!

Magyarország legjobb étterme a Costes

A Dining Guide idén is összeállította a hazai éttermek TOP 10-es listáját. A végeredményt nemzetközi szaktekintélyek határozták meg, a szakmai zsűrit idén Enrico Cerea vezette, aki a Bergamo közelében található Da Vittorio étterem három Michelin-csillagos tulajdonosa, séfje.

Palágyi Eszter, a Costes konyhafőnöke Forrás: Volkswagen-Dining Guide Év Étterme

A Volkswagen-Dining Guide Év Étterme Díj birtokosa 2018-ban 93 ponttal a Palágyi Eszter vezette Michelin csillagos Costes lett. Sok év után végre egy vidéki étterem is bekerült a Dining Guide TOP 10-es listájára: az Anyukám Mondta.

Mi köze a sajtreszelőnek a vajhoz? És a banánnak a grillrácshoz?

Biztosan ön is járt már úgy, hogy későn vette ki a teavajat a hűtőből, és nem tudta rendesen megkenni a kenyerét. Ilyenkor mindig legyen kéznél sajtreszelő! Miért? A videóból kiderül.

Macaronná változtak kedvenc mesehőseink: Scooby-Doo, Paddington és a Fecsegő tipegők

Kedvenc mesehőseink és filmes karaktereink most apró szemekkel pislognak fel ránk. Scooby-Doo biztosan nem tudna ellenállni nekik, de önnek vajon lenne szíve beléjük harapni?

Nyolc Michelin-csillag egyetlen vacsorán

A Nespresso Atelier idei gálavacsoráján nyolc Michelin-csillagos menü került az asztalra. És hogyan jön össze a nyolc csillag? Egyet-egyet tudhat magáénak a Borkonyha, a Costes és az Onyx, hármat az olasz Da Vittorio étterem, és kettőt a szintén olasz La Peca.

Forrás: Nespresso Atelier

A séfek olyan különleges ételekkel lepték meg a vendégeket, amelyekben a kávé volt az egyik főszereplő, míg az olasz sztárséfek igazi magyar alapanyagokat kombináltak az itáliai könnyedséggel és tradícióval.

Édes-savanyú húsgombócok az amerikai gasztrobloggertől

Ree Drummond gasztroblogger receptjeit annyira megszerették, hogy főzős TV-műsora indult a Food Networkön A vadnyugati nő címmel. Készítse el a híres édes-savanyú húsgombócait!

Már feni a késeket a Bocuse d'Or magyar sztárja

Már elkezdte a felkészülést az európai döntőre Pohner Ádám, a Bocuse d'Or magyar döntőjének nyertese, és commis-ja, Csillag Richárd.

Fotó: Szindbád az Utazó/SVÉT

A balatonszemesi Kistücsök Étterem séfhelyettese fogja képviselni Magyarországot a júniusi európai döntőn Torinóban, Olaszországban. A magyar döntő eredményhirdetése után kaptuk el néhány mondatra.

Desszert 16 perc alatt: csokoládés tejkaramella

Ree Drummond tizenhat perces recepjeivel pillanatok alatt varázsolhat ételt az asztalra, a korgó gyomrú család elé. Lesse el a villámdesszert receptjét!

Túl kevés hal kerül a tányérunkra

A magyar lakosság az európai átlaghoz képest nagyon kevés halat eszik. A mai éves halfogyasztási adat nem éri el az 1900-as évek elején jellemző havi halfogyasztási adatot.

Ők találták fel a bort: a borkultúra nyolcezer éve

A régészek által talált szőlőmag-, valamint cserépedényleletek tanúsága szerint a Kaukázus déli lejtőjén lehettek az első szőlőültetvények, és az ember ott készíthetett először bort.

2200 éves boros amforák, Pompei, Olaszország Forrás: shutterstock.com

Grúziában még ma is az egyik legrégibb borkészítési eljárást alkalmazzák számos borászatnál. Földbe ásott, hatalmas agyagedényekben, úgynevezett kvevrikben erjesztik és érlelik a borokat.

Sajtból készült esküvői torta lehet az új trend

Ha az esküvői tortára gondolunk, akkor egy óriási, fehér desszertet látunk magunk előtt, amely több emelet magas, és mindenhol marcipánból készült rózsák díszítik. De mi van akkor, ha az esküvői torta egyáltalán nem habos és krémes?

Fürdőbomba a pohárban – itt az alkoholos pezsgőtabletta

A koktélbomba a pezsgőtabletta újragondolt, felnőtteknek készült változata: az egyszerű alkoholos italból egy pillanat alatt finom koktélt varázsol. Mintha csak pezsgőtablettát dobna egy pohár vízbe!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!