A só annyira értékes volt az ókori Rómában, hogy a katonákat néha azzal fizették ki. Valójában az angol salary, vagyis fizetés szó a latin sal előtagból ered, amiből a só (salt) is. Értékét az is jól mutatja, hogy valaha a „föld fehér aranyának" nevezték.
Érdekesség továbbá, hogy Japánban a sót arra használták, hogy távol tartsák a gonosz lelkeket.
Az Olaszországban található Velence a 13.század végén kereskedelmi hatalom volt, főleg a sóimport miatt. A történelemben azért volt értékes,
mert az ételeket ezzel tartósították.
Ennek köszönhetően szimbolikus jelentése is van: a tartósság és a meggyőzés metaforája lett.
Az 1920-as években a só a jódhiány okozta pajzsmirigy-rendellenesség elleni küzdelem elsődleges fegyvere volt.
Az amerikai konyhákba bevezették a jódozott sót, és a betegség szinte teljesen eltűnt.
Nem könnyű elkerülni a sót, hiszen attól, hogy mértékkel használjuk ételeink elkészítéséhez, vannak bizonyos élelmiszerek, amelyek sok hozzáadott sót tartalmaznak.
Egy 2012-es tanulmány szerint, amely a különböző országokból származó gyorséttermi menüket vizsgálta, a pizza és a hamburgerek több nátriumot tartalmaznak, mint a hasábburgonya a nagyobb kiszerelés miatt.
A szakértők szerint a tengeri só sem egészségesebb,
mint az asztali, mert ugyanolyan arányban tartalmaz nátriumot. Ha szeretnénk visszafogni a sófogyasztást, használjunk helyette természetes, aromás fűszernövényeket, mint a fokhagyma, az oregánó, a zsálya, a rozmaring stb.
Egy kis sóra azonban mindenképp szükségünk van, hiszen azon túl, hogy a gyomornak jó,
elősegíti a tápanyagok és az oxigén szállítását, lehetővé teszi az idegek számára az üzenetek továbbítását, és segíti az izmok működését.
Minden sejtünk tartalmaz nátriumot, és mivel a só a legfőbb forrása, a minimális bevitel nem árt. A WHO, vagyis az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint azonban a napi ajánlott sómennyiség 5 gramm, amely körülbelül egy teáskanálnyit jelent.