Innen tudhatja, hogy jó rizst vásárolt

rizs
Vágólapra másolva!
A japán konyha Magyarországon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Gombamód szaporodnak a szusibárok, a jakitoriéttermek, a ramenesek és az izakayák a főváros, sőt a vidéki nagyvárosok utcáin is. Ma már azonban nem feltétlenül szükséges étterembe mennünk, hogy élvezzük a japán gasztronómia nyújtotta örömöket. Az alapanyagok ugyanis akár már a nagyobb élelmiszeráruházakban is beszerezhetők. Sőt, még a legkülönlegesebb hozzávalókért is elegendő a legközelebbi ázsiai üzletet felkeresnünk. Érdemes tehát otthon is próbálkozni kedvenc japán fogásaink elkészítésével. Hogy ne okozzon gondot a megfelelő hozzávalók kiválasztása, hazánk egyik legismertebb japán séfje, a MakiFood főzőiskola tulajdonosa, Maki Stevenson ad most néhány tanácsot.
Vágólapra másolva!

Magyarországon a japán típusú rizst gyakran szusirizsnek nevezik – ez azonban nem jelenti azt, hogy mást ne készíthetnének belőle. Gondoljunk például a japán rizses egytálakra, a donburikra, amelynek alapját is ez képzi.

A rizs kiválasztásánál fontos szempont, hogy a szemek ne legyenek nagyon töredezettek, vagy éppen sárgák, mert ez utóbbi oxidációra utalhat.

A rizs szereti, ha sötét, hűvös, levegőtől elzárt helyen tároljuk. Erre tökéletesen megfelel egy jól zárható tárolóedény.

Ha a rizst előzetesen szeretnénk megfőzni és lefagyasztani, fontos, hogy adagonként csomagoljuk műanyag zacskóba. Felhasználáskor az egyes adagokat aztán újra gőzölhetjük vagy mikrohullámú sütőben is felmelegíthetjük.

Forrás: Soós Bertalan

Ahány ház, annyi szójaszósz

Ázsiában szinte minden országnak megvan a saját szójaszósza.

Ami a japán szójaszósz különlegességét adja,

az a hozzáadott búza és a fermentáláshoz használt kojibaktérium.

A japán szója íze talán közismertebb a kínai változatnál, némileg édesebb, és kevésbé sós.

Bármilyet is vásároljunk, fontos, hogy hűvös, sötét helyen, és ha már kinyitottuk, a hűtőben tároljuk. A minőség megőrzése érdekében érdemes egy hónapon belül felhasználni.

Sokoldalú, de frissen a legjobb: a miso

Nem könnyű kiválasztani a megfelelő misót abból a széles kínálatból, ami ma akár Magyarországon is elérhető. A színe azonban – mely a fehértől a sötét vörösesbarnáig terjed – adhat némi támpontot a sósság és édesség kérdésében.

Minél sötétebb, annál sósabb, és minél világosabb, annál enyhébb ízű a termék.

A misót hűtőben, levegőtől elzárt tégelyben tároljuk. Idővel tovább fog erjedni, ezért ha rövid időn belül nem használjuk fel, érdemesebb fagyasztóba tenni.

Forrás: Asahi

Mi az a soba?

A legtöbb ázsiai országéhoz hasonlóan a japán konyha is sokféle tésztát használ a rizs mellett. Az egyik legismertebb a részben vagy egészben hajdinalisztből készült soba.

Amikor szárított soba tésztát vásárolunk, mindig nézzük meg a címkét.

A legtöbbre értékelt fajta kizárólag hajdinalisztből készül, ezért soha ne vegyünk olyat,

amelyben 30%-nál kevesebb a hajdina.

Japán ízesítő magyar ételekhez

A sanbaisu a japán konyha egyik gyakran használt ízesítője. Szójaszósz, rizsecet és mirin (főzésre használt édes szaké) általában 1:1:1 arányú keveréke, amelyet leginkább zöldségek, halas ételek és tenger gyümölcsei elkészítésénél alkalmaznak.

Érdekesség, hogy jól használható a magyar uborkasaláta ízesítéséhez is.

Túl a szakén

Mindenki hallott már a japán rizsborról, a szakéról, amely valóban nemzeti büszkeség. Az ugyanakkor talán meglepő,

hogy a japánokat a világ legnagyobb sörfogyasztói között tartják számon.

Nem ritka, hogy az étkezésekhez egy jéghideg pohár sört fogyasztanak. A sör speciális, friss, száraz úgynevezett Karakuchi ízjegyeinek hála ugyanis a legkülönbözőbb fogások kitűnő kísérője lehet.

Próbálja ki a tippeket a gyakorlatban is!

Forrás: Asahi

Miso kushi katsu (japán rántott hús édes szósszal)

Hozzávalók a sült húshoz:

  • 2 kg sertéskaraj vagy lapocka, nagyobb kockákra vágva
  • só, frissen őrölt bors
  • 1-2 csésze liszt
  • 3 db tojás, felverve
  • 1-2 csésze panko morzsa
  • olaj a sütéshez

Hozzávalók a szószhoz:

  • 3/4 csésze miso
  • 6 evőkanál cukor
  • 3 evőkanál mirin

Elkészítés:

Áztassa a nyársakat hideg vízben 30 percig, azután törölje szárazra.

Válasszon zsírosabb húsdarabokat, hogy sütés közben ne száradjon ki, illetve így ízesebb is lesz a fogás.

Szórja meg a karajkockákat sóval és borssal, és húzza őket nyársra.

Forgassa meg a lisztben, a tojásban, még egyszer a lisztben és a tojásban, végül a panko morzsában.

Süsse forró olajban (180 °C), majd egy kicsit alacsonyabb hőfokon (150 °C), amíg ropogós lesz.

A szósz elkészítéséhez keverje össze a hozzávalókat egy kis lábasban, és alacsony lángon főzze addig, amíg aromás illata lesz. Ha túl sűrűnek tűnik, adjon hozzá még egy kis vizet.

Tálalja a frissen kisült hússal.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!