Elkészült az első rovaros kenyér és a tökéletes paprikás krumpli

kesudiótej
Vágólapra másolva!
A múlt héten nem győztünk csodálkozni: már kapható az első rovaros kenyér, datolyával energikusabban indul a reggel, a tökéletes paprikás krumpli elkészítése pedig sokkal egyszerűbb, mint hinnénk. Sőt, megtudtuk, hogy kiütötték a nyeregből a forró csokoládét és a fehér kenyeret, ráadásul felfedezték a nyugati étrend legújabb hatását is. Heti gasztro-összefoglaló.
Vágólapra másolva!

A tökéletes rakott krumpli nem álom többé

A rakott krumpli az egyik legjobb lehetőségünk. Csak fel kell tenni az alapanyagokat főni, picit megpirítani a kolbászt, azután mehet a sütőedénybe. Míg felforr a krumpli és a tojás alatt a víz, illetve míg megsül az egész étel, addig van időnk valami mást csinálni.

5 alkoholfogyasztási tipp, hogy ne végződjön rosszul a szalagavató

Egyszerre a kezdet és a búcsú időszaka is a tél a végzős középiskolások számára, hiszen eljön a szalagavató ideje, ami az első lépés az először még ijesztőnek tűnő új életük felé és már tudják, hogy hamarosan búcsúzni kell az addig megszokott iskolai környezettől. Egy olyan védőhálótól kell nemsokára elszakadniuk, ami addig hidat képzett a gyerekkor és a felnőtté válás rögös útja között.

Forrás: Shutterstock

Mindez pedig egyszerre teszi boldoggá és szomorúvá őket. Sokak számára pedig a lazulás „legjobb" módját, a buli és ezzel együtt az alkoholfogyasztás jelentheti. A szakember szerint az ünneplés gyakori velejárója a rohamivás, amitől durván elfajulhat az örömteli szórakozás. Az alábbiakban tippeket adunk, hogy mivel lehet elkerülni, hogy rossz vége legyen a szalagavatónak.

Meddig kell főzni a tojást, hogy lágy vagy kemény legyen?

Tojást főzni a világ egyik legegyszerűbb dolga. Legalábbis így gondoljuk, hiszen már rutinosak vagyunk a konyhában, pedig valójában nagyon könnyű elrontani. Hiba, ha a forrásban lévő vízbe rakjuk bele, ahogy az is, ha túlfőzzük.

Megfázott? Próbálja ki ezt az öt természetes alapanyagot

A megfázás bizony nem kellemes: köhögünk, tüsszögünk, fújjuk az orrunkat és egész nap enerváltnak érezzük magunkat. A betegszabadságot bizony nem szabad félvállról venni, de néha egyszerűen arra sincs erőnk, hogy elmenjünk a gyógyszertárba.

Forrás: Shutterstock

Azonban itt van öt természetes alapanyag, amelyre nagymamáink még a mai napig esküsznek megfázás ellen. Sőt, ezek ott rejtőznek a konyhába, így messzire sem kell mennünk értük. Képesek enyhülést hozni, így legalább annyira összeszedhetjük magunkat, hogy elcsoszogjunk a gyógyszertárba vagy az orvoshoz.

Nyolc élelmiszer felhasználásának őrült és különös módja

Vannak olyan élelmiszerek, amelyek túlmutatnak mivoltukon. Léteznek például fűszerek, amelyeket pogány rituálékhoz használtak, vagy gyümölcsök, amelyek leve festékként szolgált. A hajra és bőrre kent alapanyagokról már ne is beszéljünk!

Napraforgómag: 5 ok, amiért érdemes enni

A különböző magvak mindig is az étrend részét képzeték szerte a világon. Megfordulnak a főételekben, salátákban, desszertekben vagy turmixokban. Mindegyiküknek vannak egészségügyi tulajdonságai, ám a napraforgómagnak híresen magas a tápanyagtartalma.

Forrás: Shutterstock

A napraforgómag meglehetősen gazdag E-vitaminban, amely egy zsírban oldódó antioxidáns. Segíthet visszaszorítani a szabad gyökök káros hatásait. A benne lévő élelmi rost mennyisége miatt megkönnyíti az ételek emésztését, és fokozza a teltségérzetet.

Így helyettesítse a tojást, ha allergiás vagy vegán

Egyre gyakrabban fordulnak elő különböző érzékenységek és allergiák. Tej, glutén, tojás – ezeket valahogy helyettesíteni kell az étrendben és a receptekben, ha kiesnek. Az első két eset megoldható, de mi a helyzet a tojással? Mit használjunk helyette a receptekben?

Ez a 10 alapanyag alaposan felgyorsítja az anyagcserét

Az étrend nemcsak pozitívan, hanem negatívan is befolyásolhatja az anyagcserét. Ezért fontos a sok fehérje, a telítetlen zsírsavak és a rostok rendszeres fogyasztása. Íme 10 alapanyag, amelyet mindenképp érdemes beépíteni az étrendünkbe.

A legfinomabb paprikás krumpli után megnyaljuk mind a tíz ujjunkat

A paprikás krumpli az egyik kedvenc ételünk! Hihetetlen ízkavalkádot nyújt, ráadásul gyorsan elkészül. Persze ahány ház, annyi szokás: vannak, akik savanyú uborkával, mások tejfölös uborkával, sőt akadnak olyanok is, akik sóskával eszik. De vajon hogyan lesz a legfinomabb?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!