Megnyílt a 10. VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban
![bor kitölt](https://cdn.origo.hu/2023/12/YUxkBic6dgv0Pzycvz734mVFW1ClXRLW0o_SGm9iP8c/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZTYyYjE1NDUyODRkZGQ5NjY0NjM1ODI0MTZmNjJl.webp)
Az államtitkár szerint a rendezvény megjeleníti mindazt, ami szerethető a magyar borban, illetve megmutatja, hova jutott el az elmúlt évtizedekben.
A jövőben is dinamikus fejlődést mutat a magyar borágazat,
ehhez a támogatások is hozzájárulnak. A 2014-2020 közötti időszakban több mint 35 milliárd forintot tettek ki a már megítélt borászati beruházást és fejlesztést segítő támogatások.
Vancsik Ivett, a VinCE szakmai koordinátora ismertette, hogy a csütörtöktől szombatig tartó rendezvény sétálókóstoló és szakmai fórum is egyben.
2010-es indulása óta mintegy 43 ezer látogatója volt az eseménynek, amelyre idén is 5-6 ezer érdeklődőt várnak. Az elmúlt 9 évben több mint 250 ezer palack bort és párlatot mutatott be közel 1500 kiállító, a rendezvénynek idén 160 kiállítója van – tette hozzá.
A rendezvényen átadták a 20. VinAgora Nemzetközi Borverseny díjait. Antal Gábor, a borverseny egyik szervezője elmondta, hogy a versenyre 17 országból 643 nevezés érkezett, ebből 514 magyar, 129 külföldi tétel volt.
Az 50 tagból álló nemzetközi zsűri pontozása után a benevezett borok több mint 60%-a érte el az ezüstérmes ponthatárt, a 84 pontot. Ugyanakkor a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet szigorú szabályzata értelmében minden főkategóriában csak a minták 30%-a részesülhet éremben.
Ennek megfelelően végül 5 nagyarany-, 83 arany-, 111 ezüstérem és 26 különdíj született.
Az egyes főkategóriák legjobb borait méltató Champion-díjak alapos, kétlépcsős kóstolás után kerülnek odaítélésre, amelyeket csendes fehér, rosé és vörösbor kategóriában, valamint legjobb pezsgő, természetes édesbor és botritiszes bor kategóriában adtak át.