Az új részegységek, perifériák kiválasztása lényegesen egyszerűbb, mint az üzembe állításuk. Először is tekintsük át, mire kell ügyelnünk továbbfejlesztéskor! Mielőtt felnyitjuk a házat, kapcsoljuk ki a számítógépet, és biztos, ami biztos, húzzuk ki a hálózati kábelt. Az ATX tápegységgel felszerelt mai gépek ugyanis még kikapcsolt állapotban is szolgáltatnak némi áramot az alaplap számára. Tudnunk kell, hogy a statikus elektromosság tönkreteheti a PC-s részegységeket. Néhány egyszerű óvintézkedéssel azonban elkerülhetjük a bajt. Ne viseljünk műanyagból készült ruhát, és a PC-ház felnyitását követően, még mielőtt bármihez is hozzányúlnánk, érintsük meg például a fűtőtestet a testünkben tárolt statikus elektromosság levezetésére. Szerencsére a legtöbb PC-ház könnyen nyitható: általában csupán a ház bal oldali paneljét kell levennünk ahhoz, hogy hozzáférjünk a PCI és az AGP foglalatokhoz.
Új HDD beszerelése
Bemelegítésképp nézzük meg, hogyan kell rendszerbe állítani egy új merevlemezt, ha nem a meglévő meghajtó helyére építjük be, hanem második egységként telepítjük (így bőven lesz hely a nagyra nőtt video- és hangállományok számára). Ma már minden alaplapon két IDE csatorna található a merevlemezek és az optikai meghajtók csatlakoztatására. Mindegyik csatorna két meghajtót tud kezelni. Annak érdekében, hogy a PC különbséget tudjon tenni a két meghajtó között, az egyiket mesterként (master), a másikat szolgaként (slave) kell konfigurálni. Mivel jelen példában a meglévő mellé egy második merevlemezt telepítünk, neki a szolgasors jut. A mester/szolga beállítás megváltoztatásához egy átkötőt (jumper) kell áthelyeznünk a megfelelő pozícióba a meghajtó hátoldalán. A beállítást általában kis rajz mutatja a meghajtón, de lehet, hogy a kézikönyvben vagy a gyártó webhelyén kell utánanéznünk a teendőknek. Miután szolgaként konfiguráltuk a merevlemezt, csúsztassuk be egy üres, 3,5 hüvelykes meghajtórekeszbe, és rögzítsük a mellékelt négy csavarral.
A meglévő merevlemezt az alaplappal összekötő IDE kábel végén ott kell fityegnie egy szabad csatlakozónak, dugjuk be ezt az új meghajtón található aljzatba (feltéve, hogy olyan kábelünk van, amellyel két IDE eszközt lehet csatlakoztatni). A csatlakozón van egy horony, amelynek az aljzaton lévő horonyhoz kell kerülnie. Ha nincs ilyen, keressük meg a szalagkábelen a piros csíkot, és úgy csatlakoztassuk, hogy a csíkos vezeték a meghajtó tápaljzata felé essen. Most dugjuk be a meghajtó tápaljzatába az egyik szabadon lévő tápkábelt. A tápcsatlakozók tetején bevágások vannak, így csak egyféleképpen csatlakoztathatjuk őket.
Dugjuk vissza az elektromos hálózati kábelt a PC hátoldalán, és kapcsoljuk be a gépet. A rendszer elindulásakor nyomjuk le a megfelelő billentyűt a BIOS-ba való belépéshez. A Standard CMOS Setup menüben a Primary Slave tételnél válasszuk az Auto lehetőséget. Mentsük el a változtatásokat, és lépjünk ki a BIOS-ból.
Egy CD- vagy DVD-író/újraíró meghajtó üzembe helyezése még a merevlemez telepítésénél is egyszerűbb, mivel a beszerelés után nem kell formázni. Eszközünket a másodlagos IDE vezérlőre fogjuk kötni, de ettől az egy lépéstől eltekintve a teljes folyamat megegyezik. Kezdjük a mester/szolga állapot beállításával. Ha második optikai meghajtót telepítünk (mert már van például egy CD-olvasónk), konfiguráljuk a meghajtót szolgaként. Nevezzük ki mesternek, ha ez lesz az első optikai egység a rendszerben. Most következik egy nem használt 5,25 hüvelykes meghajtórekesz felszabadítása: a fedőlap könnyen lejön, a mögötte lévő fémszerkezettel azonban kicsit jobban meg kell izzadnunk. Ha megvagyunk, helyezzük be a meghajtót, és rögzítsük a kapott csavarokkal. Most csatlakoztassuk az IDE kábelt a meghajtóhoz. Ha még emlékszünk: a szalagkábelen látható piros vonalnak a meghajtó tápaljzata felé kell esnie. Ha zenét akarunk lejátszani a meghajtóval, a mellékelt hangkábellel kössük össze a meghajtót a hangkártyával.
Kapcsoljuk be a számítógépet, lépjünk be a BIOS-ba, és attól függően, hogy mesterként vagy szolgaként konfiguráltuk a meghajtót, a Secondary Master vagy a Secondary Slave tételnél válasszuk az Auto lehetőséget. Mentsük el a változtatásokat, és lépjünk ki a BIOS-ból: elindulása után a Windowsnak automatikusan fel kell ismernie a meghajtót. Végezetül telepítsük a meghajtóhoz kapott CD-író vagy DVD-összeállító programot.