Vírusok tündöklése és bukása

Bármennyire hihetetlen is: 1986 óta élünk együtt a vírusokkal, már ami a PC-s platformot illeti. A kezdeti "kislemezes" károkozóktól a mai, villámgyorsan terjedő féregvírusokig hosszú és változatos út vezetett.

Persze, ami az egyik grafikonon kimondottan jól mutat, pocsékul néz ki a másikon. A Windows 95 mindent elsöprő népszerűsége egy egészen új vírusgenerációnak nyújtott kiváló táptalajt. Alig egy évvel a megjelenése után, 1996-ban kénytelenek voltunk megtanulni a Boza nevet: ez volt az első win95-ös vírus. S még ebben az évben el kellett szenvednünk még egy nagy pofont: a Laroux bebizonyította, hogy az Excel makrónyelve alkalmas rosszindulatú programok készítésére. Úgy tűnt, minden korábbinál jobb terep áll a vírusírók rendelkezésre, hogy pusztításukat véghezvigyék - lényegében már csak egyetlen dolog hiányzott: a hordozóközeg. Erre a szerepre pedig éppen kapóra jött a robbanásszerű fejlődésnek induló internet.

Az e-mailekben érkező károkozók három pofonegyszerű dolgot használtak ki: a nagy tömegben használt alkalmazások programozhatóságát (szkriptnyelvek), ezek futtatókörnyezetének mindenféle biztonsági beállítástól, ellenőrzéstől mentes voltát, nem utolsósorban a határtalan emberi butaságot. Hiába minden figyelmeztetés, az ember kíváncsi, és bizony megnyitja a csatolmányt, ha a mellékelt szöveg felkelti érdeklődését - rosszabb esetben még csak ez utóbbira sincs szükség. A csatolmány persze nem más, mint valamilyen makróvírus, amely jobb esetben csak mindenkinek elküldi magát a címlistába, rossz esetben még tönkre is teszi féltve őrzött adatainkat.


A rossz lány és a szerelmeslevél

Ennek az érának is megvoltak a nevezetes vírusai. Valószínűleg mindenki emlékszik Melissára, amely egy Word-makróvírus és egy Outlookot, illetve Outlook Expresst kihasználó féreg kombinációjaként éppen a fenti eljárást használta a terjedéshez. A szintén 1999-ben készült Bubbleboy egy sötét jövő árnyékát vetítette előre: nem volt szüksége csatolt állományra; elég volt megnyitni a levelet az Outlookban, vagy rápillantani az előnézeti panelen az Outlook Expressben, és a vírus máris életre kelt.

A pálmát azonban 2000-ben a Love Letter vitte el: ez a "szerelmeslevél" olyan ütemben vágtatott végig az interneten, hogy több nagyvállalat teljes elektronikus levelezési rendszerét kénytelen volt napokra leállítani. Kiváló példája volt az emberi butaságnak: egy szövegállománynak álcázott Visual Basic-szkriptet tartalmazott, akinél azonban nem volt bekapcsolva a kiterjesztések mutatása, simán azt hihette, hogy amikor rákattint az e-mailben látható ikonra, tényleg egy neki szóló szerelmeslevél jelenik majd meg - mintha ez volna a megszokott, hogy ismerőseink, pláne vadidegen emberek nap mint nap szerelmesleveleket küldenek nekünk.

Mindezek ellenére a makróvírusok tündöklése is csak néhány évig tartott, egészen pontosan addig, amíg a futtatókörnyezeteket ellátták a megfelelő biztonsági beállításokkal. Tulajdonképpen a Love Letter nagy tarolása óta drasztikusan visszaestek az ilyen jellegű fertőzések, s a tendencia egyre inkább az, hogy végül a makrók is mind elvesztik méregfogukat, és lassan bekerülnek az "állatkertbe".