Sakkjáték már nem csak mestereknek

Vágólapra másolva!
A PC-s sakkpiacon hosszú ideje két játék versenyez egymással: a Chessmaster széria, valamint a Fritz sorozat részei. Az év végén az utóbbiból jelent meg a nyolcadik epizód, ami a VivaMedia reményei szerint mindenben felveheti a versenyt a CM tizedik részével.
Vágólapra másolva!

Attól tekintsünk most el, hogy ismertessük a játékmenetet, hisz a sakk alapjaival valószínűleg mindenki tisztában van, inkább nézzük meg azt, hogy miben is különbözik a bevezetőben említett két rivális sakkjáték-sorozat. A nagyobb népszerűségnek és főleg nagyobb "hátszélnek" örvendő ChessMaster sorozat azzal aratja a babérokat, hogy rendkívüli mód felhasználóbarát, rengeteg tanulási lehetőséget kínál a sakkal ismerkedőknek és a gyerekeknek, és vizuálisan is egy élmény vele játszani. A Fritz ezzel szemben kimondva is a profibb, tapasztaltabb játékosokat célozza meg, háttérbe szorítva a külcsínt a belbeccsel szemben. Mivel azonban a ChessMaster is felért a csúcsra a tartalom terén is, a Fritz készítőinek lépniük kellett a másik téren, vagyis elengedhetetlenné vált a Fritz közelítése a "hétköznapi" játékosok felé.

Természetesen az üveghegyre lehetetlen felmászni, vagyis teljesen felesleges lenne a ChessBase fejlesztőinek azzal próbálkozniuk, hogy a ChessMastert a megjelenítés terén érjék utol. Semmi értelme nem lenne több 3D-s sakk-készlettel vagy táblával próbálkozni, esetleg a CM adatbázisában lévő, önálló portrékkal rendelkező virtuális játékosok számának überelésével próbálkozni. A Fritz fejlesztői megelégedtek azzal, hogy immár 3D-ben ábrázolják a királyok játékát, valamint azzal, hogy kevésbé tapasztalt játékosok is szórakoztatónak találják alkotásukat. Egy szó, mint száz, akit a szép, mókás figurák, valamint a könnyen nyerhető meccsek vonzanak, esetleg sakkot szeretne tanulni, az továbbra is a ChessMaster játékok mellett tegye le a garast.

A Fritz korábbi részeihez hasonlóan a nyolcadik epizódban is rengeteg játéklehetőség és beállítás vár bennünket. Először is kiválaszthatjuk, hogy milyen gyorsan peregjen az idő a sakkórán - játszhatunk bármilyen hosszú meccset a villámpartitól egészen a korlátlan ideig folyó összecsapásokig. A játékmódok terén választhatjuk például a shuffle lehetőséget, melyben a levett bábuk véletlenszerű időközönként és sorrendben visszakerülnek a táblára, teljesen felborítva az addigi esélyeket. Rendkívül ötletes a friend, vagyis barát játékmód, amiben a gép felméri, hogy milyen képességű ellenfél ül vele szemben az asztalnál, és ennek függvényében játszik. A sparring elnevezésű játéklehetőségben a mesterséges intelligencia nem kíméli szegény ellenfelét, viszont elkövet valamikor egy súlyos taktikai hibát, amit kihasználva felülkerekedhetünk a masinán. Utóbbi módot választva beállíthatjuk, hogy hány hibát ejtsen egy partiban a gép, a meccsek végén pedig részletesen ismerteti velünk a program azon hibákat, melyeket nem vettünk észre, és arra is rávilágít, hogy miként kovácsolhattunk volna előnyt a rontásból.

Ugyan a ChessMasterben van lehetőségünk önálló "élettörténettel" rendelkező ellenfelekkel sakkozni, a Fritz 8 az a játék, melyben az MI vezette sakkozók jobban hasonlítanak egy élő ellenfélhez. A virtuális tábla másik felén ülő játékos folyamatosan kommentálja teljesítményünket - esetenként hasznos tanácsokkal lát el, de nem állnak tőle távol a csípős megjegyzések sem, melyekkel hatékonyabb játékra próbál ösztökélni bennünket. A gép megjegyzi a játékost, vagyis ne lepődjünk meg egy "jé, már megint ez a vesztes" feliraton, ha húsz vesztett parti után lépünk vissza a programba.

A korábbi részekhez hasonlóan nagy erőssége a Fritz 8-nak is a hatalmas adatbázis, amit saját magunk is bővíthetünk, menedzselhetünk. Akár azt is megtehetjük, hogy külön adatbázisba szervezzük az egyes megnyitásokat, és a gépnek csak ebből a bázisból engedünk openinget választani - ezzel többek közt szintén állíthatjuk a nehézséget. Persze nemcsak a gépi ellenfelekkel sakkozhatunk, hanem a világhálón is kereshetünk vetélytársakat. A játékot megvásárolva egyéves előfizetést kapunk a playchess.comhoz, aminek köszönhetően kedvünkre keresgélhetünk ellenfelek, mérkőzéseket nézhetünk meg, vagy akár tornákra is benevezhetünk.

Nyílván nincs már messze azon idő, mikor a két sakkjáték kénytelen lesz teljesen egyforma szolgáltatásokat nyújtani, és akkor felmerülhet a kérdés, hogy szükség van-e egyáltalán mindkettőre. Addig azonban még eltelik pár év, és a Fritznek köszönhetően azoknak a sakkozóknak sincs okuk az aggodalomra, akik nem annyira a látványosságért rajonganak, hanem megelégszenek egy részletes, hatalmas adatbázissal és rengeteg lehetőséggel készült programmal.

Rendszerkövetelmény:

ProcesszorP3 600
RAM128 Mbyte RAM
HDD400 MB
VGA32 MB VRAM


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!