A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1

Hadat üzent a Google Kínának

Vágólapra másolva!
A Google szerint kínai hackerek támadták meg ingyenes levelezőrendszerét, a Gmailt, hogy emberi jogi aktivistákról gyűjtsenek adatokat. A  keresőcégnél ez kiverte a biztosítákot, így dacára annak, hogy Kína gigászi piacot jelent, az is elképzelhető, hogy elhagyja az országot, ha továbbra is cenzúrázott keresési eredmények közvetítésére kötelezik. Az amerikai külügyminiszter magyarázatot kér a támadások ügyében Pekingtől, magyar ismerősünk pedig a helyszínről számolt be arról, milyen komplikált módon lehet csak internetezni az ázsiai országból.
Vágólapra másolva!

Magyar ismerősünk 9 hónapja él Kínában, így széles körű tapasztalatokkal rendelkezik a helyi internetezési lehetőségekről, és persze a korlátozások kijátszásában is van gyakorlata.

Mint megtudtuk tőle, az általuk bérelt apartmanházhoz ugyan járt internetkapcsolat is, de ez gyakran használhatatlannak bizonyult, ezért egy második elérést kellett rendelniük egy helyi szolgáltatótól. Bár mintegy hatezer forintnak megfelelő jüant fizetnek érte, ez is csupán egy 1 megabites letöltésre képes hozzáférés, azaz nagyjából olyan gyors, mint az itthoni legfapadosabb kábelnet vagy ADSL, és lassabb a mobil HSDPA-nál is.

iWiW-ezni lehet, facebookozni nem

Meglepő módon van olyan oldal, amelyet az egyik kapcsolatról el lehet érni, a másikról nem: az elsősorban külföldiek által bérelt apartmanházakhoz járó interneten például a Vimeo videós szájt, vagy a Picasa képmegosztó is gond nélkül elérhető, a másikról viszont nem. Az Origo, az Index, a Videa vagy az iWiW oldalait minden kínai felhasználó trükközés nélkül elérheti - bár lassan töltődnek be.

Ám az olyan ismert szájtok, mint a YouTube vagy a Facebook, sehol sem érhetők el - mintha csak lekapcsolták volna ezeket: "A kapcsolat alaphelyzetbe állt" üzenet fogadja a próbálkozó felhasználót. A Twitter mikroblog-oldal is a tiltólistán szerepel, bár ezt a szolgáltatást például a Turulcsiripen vagy a Yamm.hu-n keresztül problémamentesen használni lehet. Érdekesség, hogy kollégánk tapasztalatai szerint, ha a Google találati listáján valamilyen "tiltott" témát tartalmazó oldal linkjére kattint rá, pár percig maga a kereső is elérhetetlenné válik.

Szex és blog nincs, torrent van

Informátorunk szerint a korlátozás rendkívül kiterjedt: a közösségi oldalak mellett például a Wordpressen, Blogspoton publikált blogokat sem lehet megnézni, szexoldalakat sem nagyon, egyedül a magyar GoldenGate-et lehet elérni, valószínűleg azért, mert ennek neve nem tartalmaz konkrét utalást a szájt jellegére. A torrentezés egyébként működik Kínából is, bár a legnépszerűbb letöltőoldalak közül a Pirate Bay nem, de például az Isohunt tartalmai hozzáférhetők.

Persze az egész rendszert meg lehet kerülni: erre a leghatékonyabb megoldást a virtuális magánhálózatokhoz (VPN) való csatlakozás biztosítja. Ezt tipikusan céges felhasználók alkalmazzák, de civil netezők számára is kínálnak hasonlókat fizetős szolgáltatók, bár ezeket a kínai hatóságok nagyobb hatékonysággal tudják letiltani. A látogató címének elrejtését biztosító proxyszerver-szolgáltatások - pl. a Hidemyass.com - nem alkalmazhatók tökéletesen, mert sokszor túlterheltek, bizonyos, összetettebb oldalakkal pedig nem is birkóznak meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!