A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1

Megérkezett a Google saját mobiltelefonja

Vágólapra másolva!
Bemutatták, ám még csak Amerikában, az Egyesült Királyságban, Hongkongban és Szingapúrban kapható a Google és a HTC közös munkájával elkészített Nexus One telefont. Az új hívószóval szupertelefonnak (superphone) nevezett készülékbe bivalyerős processzort, szenzorok és csatolók garmadáját építették bele, amit a létező legfrissebb Android szoftver hajt.
Vágólapra másolva!

20:43 A sajtóeseményen elhangzott az utolsó kérdés: a közelmúltban még azt mondták, nem lesz Google telefon. Az utolsó válasz pedig így szólt: mi ennél sokkal specifikusabban fogalmaztunk: a Google nem épít hardvert. Így is van, hiszen azt a HTC készítette, mi a szoftvert és az üzleti modellt adjuk hozzá. Ezzel a közvetítésnek is vége.

20:30 A Store-ban lehet úgy venni szoftvert a telefonra, hogy az ára csak a hóvégi mobilszámlán jelenik meg. (Az iTunes App Store-ban mindig azonnal kell fizetni.)

20:26 Az USA-n kívül egyelőre három országban (Egyesült Királyság, Hongkong, Szingapúr) lesz kapható a telefon, de aki ezek egyikében meg tudja venni, annak szinte bármilyen GSM hálózaton működik majd a készülék.

20:17 Wifi van a készülékben, s 3G-s külső modemként (tethering) jelenleg nem használható, de később lesz ilyen funkció, hiszen ez csak szoftverkérdés, a hardver alkalmas erre is. Fizikai billentyűzet nincs, de az egyik legjobb képernyős billentyűzet van benne, illetve itt a hangfelismerés-funkció is - az SMS- és e-mail függők pedig majd választanak maguknak másik telefont. Multitouch (többujjas vezérlés) egyelőre nincs.

20:12 Az üzleti modellel kapcsolatban lényegében azt mondják, itt ez az új telefonkategória (superphone), ami majd kitermeli magának a megfelelő hirdetési modellt. Azaz: majd meglátjuk.

20:08 Az első kérdés természetesen az volt, ez-e az iPhone gyilkosa. A diplomatikus válasz: ez egy "superphone", benne van minden, ami manapság elérhető - szóval immár van választás. A további kérdések az értékesítés részleteit feszegetik, a válaszokból pedig megtudjuk, hogy a készüléket a Google-től vesszük, habár a gyártás és a logisztika a HTC-hez tartozik. A fejlesztés egyébként teljesen HTC, nincs benne Google-dizájn.

19:56 Hosszan bemutatták a megrendelésre szolgáló weboldalt, amelyen többek között két sornyi szöveget is megadhatunk a vásárlás során - ezt belegravírozzák saját telefonunk hátlapjába. Most pedig az újságírók kérdései következnek.

19:47 Ismét Mario Queiroz beszél, ezúttal az üzleti modellt ismerteti. Ez az első telefon, amit a szolgáltatók és hardvergyártók együtt dobnak piacra. A T-Mobile USA előfizetői online is megvásárolhatják a készüléket, valamint lesz Verizon kiadás is, illetve az európai változatot a Vodafone terjeszti majd. Itt a kártyafüggetlen ár: 529 dollár, ami százezer forintnak felel meg.

19:42 A képeket a Cooliris technológiával kezelhetjük. A hangvezérlés nagyon komoly: nemcsak hangutasítások és hangvezérelt keresés van, de diktálhatunk is a gépbe, amit az leír.

19:32 Az operációs rendszer az Android 2.1, ez a várakozás is igazolódott. Az erre éhes szemeket érintésre reagáló, animált háttérképek etetik, az elnevezés Live Wallpaper. A 3D teljesítmény igen komoly (amint ez az alábbi videónkon is látható). Kiemelésre érdemes, habár nem meglepő a turn-by-turn navigáció.

19:29 A készüléken két mikrofon van, ezek együttes használatán alapul a speciális zajcsökkentő technológia. A zenehallgatáshoz a hagyományos (de négypontos headseteket is kiszolgálni képes) jack csatlakozó mellett sztereó bluetooth is rendelkezésre áll, azaz drótnélküli fülhallgatóval is használhatjuk zenelejátszásra a telefont.

19:24 Eric Tseng a színpadon, aki a készülék hardveres tulajdonságait részletezi. 1 GHz SnapDragon processzor stimmel. 3,7 inches OLED érintőképernyő stimmel. Egyszerre több alkalmazás is futhat rajta (amire a konkurrens iPhone jelenleg nem képes, ez a legnagyobb kritika az Apple-telefonnal szemben). 5 megapixeles kamera LED-es vakuval - erre is számítottunk. Több színben világít, így állapotjelzésre is használható a trackball, azaz a pozícionálógömb.

19:20 A porondon Peter Chou, a HTC tajvani okostelefon-gyártó vezérigazgatója. A készülék ötvözi az Android-élményt a HTC hardverrel, ami egyébként a maximum, amit ma egy mobiltelefonba bele lehet pakolni. A technikai paramétereket sorolja Chou, ezek is megegyeznek a várakozásokkal.

19:16 Sok készülékre büszke a Google, de most egy új korszak köszönt be a Google saját telefonjával, amelynek neve Nexus One. A készülék fényképe is megjelenik, mindenben megegyezik a korábbi várakozásokkal: ez a HTC Passion.

19:10 Elkezdődött a bemutató, Mario Queiroz beszél, a Google termékmenedzsmentért felelős alelnöke. Elsőként visszatekint az Android mobil operációs rendszer kezdeteire, illetve az első androidos készülékre, a HTC G1-re. Azóta 59 országban 20 Androidot futtató készülék jelent meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!