Hét tipikus képtelenség, amit számítógéppel művelnek a filmvásznon

Felrobbanó képernyők, a felhasználó arcába nevető vírusok, mindent látó videokamerák: a filmesek bármilyen képtelenséget ki tudnak találni, amikor számítógépeket kell megjeleníteni a tévében vagy mozivásznon. A személyi számítógép, az internet és a mobiltelefon hiába vált ismeretlen, misztikus eszközből a hétköznapi élet részévé az elmúlt két-három évtizedben, Hollywood, úgy tűnik, erről nem akar tudomást venni.

Hollywood az összes, a számítástechnikával kapcsolatos butaságot minden kétséget kizáróan az öntudatára ébredő számítógép kitalálásával alkotta meg. A dolog valóságos hátteréről annyit, hogy a mesterséges intelligencia kutatóinak több évtizedes, fáradságos munkája van abban, hogy a ma legintelligensebbnek számító "értelmes" géppel olyan színvonalon lehet diskurálni, mint egy ötéves gyerekkel.

Ehhez képest a Terminátor 2 Skynet nevű rendszere magától "ébred öntudatára", a Háborús játékok szuperszámítógépe pedig olyan okos, hogy eleve beszélgetni lehet vele - és nagyjából az ő döntéseire van bízva, hogy ki robbanthatja ki a harmadik világháborút.

Háborús játékok: egy film a hőskorból, amikor a számítógép még tényleg titokzatos dolog volt. Itt annyira intelligens, hogy átverni is nehéz, de aztán annyira kiakad, hogy felrobban

A számítógép, mint intelligens, netán szellemes beszélgetőpartner egyébként is hasznos, szórakoztató elem a filmvásznon, de ha a történet nem a távoli jövőben játszódik, ugyanannyira bizarr és nevetséges is. A Hold képzeletbeli űrállomásán tevékenykedő házirobotnak szívesen elhisszük, még az egy fős személyzet hangulatváltozásaira is odafigyel, de az autójával, Kittel a nyolcvanas évek derekén élcelődő Michael Knight azért néha már ki tudja verni a biztosítékot.

Mert a látvány kell!

A legtöbb számítógépes képtelenséget a nyolcvanas-kilencvenes évek mozijai, sorozatai vonultatták fel, amikor a technológia még csak elkezdett begyűrűzni a háztartásokba, de egyre inkább megkerülhetetlenné vált. A számítógép, a számítógépes hálózat, a vírus, a hacker ekkor válhatott csodált, és az átlagember számára újszerűségében idegen, kissé rettegett, túlmisztifikált tényezővé, amire sztorit lehetett építeni.

Egy elképesztő részlet a Masterminds című filmből, a filmes túlzások magasiskolája: a tizenéves hacker úgy tör fel egy filmletöltést védő biztonsági rendszert, mintha videojátékot játszana.

A bonyolult technológia persze még a regényírók, forgatókönyvírók számára sem volt annyira ismert, hogy pontosan belemenjenek a részletekbe, izgalmasnak viszont már elég izgalmas volt. A filmekben, sorozatokban pedig a látvány a lényeg, meg az, hogy a cselekmény pörögjön. A hatvanas évek westernjeiben a főhős a Coltját nem tárazta újra, a hackerfilmekben a kódtörő nem nyúl egérhez, és a webkereső animál. A különös csak az, hogy a filmesek, kevés kivételtől eltekintve, még most is, így 2010 elején is bevállalják a nevetségessé válást, amikor pedig a mozinézők egyre nagyobb része iPhone-nal, vagy más okostelefonnal ül be a vetítésekre, és otthon a Facebookon, Twitteren gúnyolódik a produkción.

Van persze ellenpélda is, sok filmben élethűen jelenik meg a számítástechnika, de ez a kevesebb - és ha így van, gyakran az is valamilyen szándékos termékelhelyezésnek köszönhető. Mint például az, amikor A Da Vinci-kód egyik londoni jelenetében a főszereplők nem a British Museum könyvtárába mentek be internetezni, mint a könyvben, hanem kölcsönkértek valakitől a buszon egy mobiltelefont egy Google-ozáshoz.

Valószínűleg ilyen, a nagyközönséget az új lehetőségekről felvilágosító jelenetekben köszön majd vissza egyre több részlet az informatika valóságából a filmvásznon, hiszen, mint az a fentiekből is látható, Hollywood géniuszaira ilyen tekintetben nem nagyon számíthatunk.