Hét tipikus képtelenség, amit számítógéppel művelnek a filmvásznon

Felrobbanó képernyők, a felhasználó arcába nevető vírusok, mindent látó videokamerák: a filmesek bármilyen képtelenséget ki tudnak találni, amikor számítógépeket kell megjeleníteni a tévében vagy mozivásznon. A személyi számítógép, az internet és a mobiltelefon hiába vált ismeretlen, misztikus eszközből a hétköznapi élet részévé az elmúlt két-három évtizedben, Hollywood, úgy tűnik, erről nem akar tudomást venni.

Ugyan csak közvetve van köze a számítástechnikához, de szintén a filmesek (hadd ne mondjuk, a lusta forgatókönyvírók) egyik kedvenc húzása, hogy a biztonsági kamerák homályos, szemcsés felvételeit pár kattintással, rosszabb esetben pár órás/napos laboratóriumi munkával kristálytisztává lehet varázsolni, leleplezve ezzel a sötétben bujkáló gonosztevőket, akiknek az arca akár egy két pixelnyi sötét maszatból is egy csapásra felismerhetővé válik.

A Helyszínelőkben mutatott gigapixeles felbontású felvételen még a rajongók is kiakadtak,
a sorozat ezzel már a McGywer stílusát idézi

A filmesek egyáltalán nem törődnek azzal, hogy ha egy biztonsági kamera felvételének bármelyik részletét ilyen hihetetlen minőségben nagyíthatóvá szeretnénk tenni, akkor az utolsó bankautomata melletti eszköznek is legalábbis gigapixeles felbontásúnak kellene lennie. A vásznon viszont ez nem akadály: ahogy szükség van valamilyen felvételre, azt a nyomozók hamarosan beszerzik, és amikor visszanézik, természetesen pár perc alatt megtalálják a kulcsfontosságú részletet.

Ilyenkor valakinek a szájából hamarosan elhangzik az "itt álljunk meg", "pörgessük vissza", és "nagyítsuk ki azt a részletet" kérés, ami általában egérkattintásra meg is történik. Ugyanezt a tisztítást általában hangfelvételekkel is ugyanígy meg lehet csinálni, kiszűrve a legapróbb háttérzajokat is.