Magyar fotós a Google versenyének döntőjében

Vágólapra másolva!
Egy huszonnégy éves magyar fotós, Máté Balázs is bekerült a Google s a londoni Saatchi kortárs művészeti galéria közös nemzetközi fotóversenyének döntőjébe.
Vágólapra másolva!

Máté Balázs divatmodellekről készült fekete-fehér fotóival jutott be a verseny döntőjébe, felvételeinek különlegessége, hogy szereplőik arcát különböző analóg módszerekkel végzett effektusokkal - égetéssel, karcolással, ragasztóval - takarta ki.

"A divatfotók esetében a modell valódi vonásai sokszor láthatatlanná válnak. A smink, haj-styling, ruhák és végül az utómunka rétegei elrejtik a személyiségüket. Erre szerettem volna felhívni a figyelmet a képeimmel. Én abban hiszek, hogy egy divat fotó akkor igazán jó, ha annak a modell is szerves része" - magyarázta alkotásait Máté Balázs, aki a jövőben maga is szeretne divatfotózással foglalkozni.

Forrás: Máté Balázs
Ezen a linken megnézheti Máté Balázs döntős fotóit

A neves londoni Saatchi Galériában is kiállításra kerülő felvételeket 148 ország közel 20 ezer jelentkezője közül választotta ki a zsűri. A verseny első helyezettjét április 24-én jelentik be Londonban, díja egyolyan utazás lesz, melyen mentorként egy profit fotós kíséri majd el. 2009-ben egy magyar fotós, az [origo] korábbi külsős munkatársa, Halász Dániel nyerte meg a Google fotópályázatát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!