A Nexus Q-t a Google azon a júniusi fejlesztői konferenciáján mutatta be, amelyen a társaság olcsó, Nexus 7 nevű táblagépe is bemutatkozott. A háromszáz dolláros áron bemutatott Nexus Q egy olyan, tévéhez kapcsolható médialejátszó berendezés, amelyet kimondottan a cég internetes videotékájának és zeneboltjának használatára optimalizáltak.
A Nexus Q a júniusi bemutatón
A felhőalapú médialejátszó érdekessége az volt, hogy kompakt méretei ellenére egy miniatűr erősítőt is tartalmazott, így kisebb hangfalakat külön erősítő nélkül, közvetlenül is rá lehetett kapcsolni. A tervek szerint egy amerikai üzemben legyártásra kerülő kütyü azonban egyelőre nem kerül a vásárlók kezébe, mert a terméket ért kritikák nyomán a Google áttervezi a Nexus Q-t. A kütyüt többek közt azért bírálták a szaklapok, mert használatához legalább egy másik androidos eszközre - tablet, okostelefon - lett volna szükség a vezérléshez, internetkapcsolat nélkül pedig gyakorlatilag semmire nem lett volna alkalmas.
Eredetileg ilyennek szánták a Nexus Q-t
A lejátszó honlapján a korábbi ismertetők helyett csak egy olyan felület érhető el, amelyen az új változat megjelenésével kapcsolatos e-mail értesítésre lehet feliratkozni. A Google közölte, hogy azért döntött a termékpremier elhalasztása mellett, hogy új funkciók beépítésével, egy vonzóbb terméket tudjon piacra dobni.