Az amerikai versenyfelügyelet szerepét is betöltő szövetségi kereskedelmi felügyelettel (Federal Trade Commission, FTC) kötött megállapodását követően a keresőcég visszatéríti egyes, a cég androidos készülékeire vásárolt appokhoz megvett tartalmak árát.
A Google-t nem amerikai szülők, hanem az Apple egyik vezető jogásza panaszolta be az FTC-nél. Ő ugyanis problémásnak találta, hogy a Google rendszerében a gyerekek szüleik bankkártyájára tudnak vásárolni játékokhoz extra tartalmakat - közvetlenül a játékokból.
A keresőcég szeptemberben végül úgy állapodott meg a felügyelettel, hogy legalább 19 millió dollár, vagyis mintegy 4,7 milliárd forint értékben kártalanít szülőket. A híradások szerint ez egy minimális összeg, lehetséges, hogy a visszatérítések teljes költsége ennél magasabb lesz.
A megállapodás értelmében a keresőcégnek meg kell változtatnia appboltjának működését, és 2011 március 1-ig visszamenőleg meg kell térítenie azoknak a vásárlásoknak az összegét, amelyeket a szülők helyett a gyerekek kezdeményezték.
A Google ezen a héten kezde el értesíteni a visszatérítésre jogosult felhasználókat a lehetőségről. A 9to5Google értesülései szerint a felhasználóknak a Google Play felületén kell jelezniük, hogy mely vásárlásokat kezdeményezték kiskorúak - ezek esetében lehetnek jogosultak a visszatérítésre.