Sokba fog kerülni az okosrobogó
![Gogoro robogó 4](https://cdn.origo.hu/2023/12/Qt9KFwlvYHwMNqJY0ZUx4Ug4a2w87el7vkyMAN5Jkxk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxNWZjNjg1ZTIzYzRjZWI5YTBhMjQwZGM3NDU0NTMx.webp)
A Gogoro nevű elektromos okosrobogót gyártó tajvani startup bejelentette, hogy a szokatlan motor 128 ezer tajvani új dollárba (1,1 millió forint) kerül majd. Ez kétszer annyi, mint egy hasonló teljesítményű, fosszilis üzemanyaggal hajtott modell ára.
A társalapító Horace Luke, aki korábban a HTC fejlesztési vezetőjeként dolgozott, elmondta, hogy az elektromos motor ára két éven belül megtérül,
mert nem kell fizetni az üzemanyagért.
A gyártó saját töltőállomásokat telepít, ahol a sofőrök rögtön tele akkumulátorra cserélhetik a lemerült telepeiket.
A nyáron megjelenő okosrobogó egyelőre csak Tajvanon lesz kapható, de a Gogoro nemzetközi terjeszkedésben gondolkodik, és már érkeztek megkeresések Indiából, Chiléből, Brazíliából és Thaiföldről is.
A Gogorót egykori HTC alkalmazottak tervezték, lényege pedig, hogy teljesen környezetbarát, sőt, a többi elektromos motorral ellentétben
még csak fel sem kell tölteni az akkumulátorait.
A motor beépített szenzorokkal ellenőrzi az alkatrészek állapotát, a telepekbe épített nyomkövetők pedig gondoskodnak róla, hogy igencsak kockázatos legyen ellopni a robogót.