A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl

Robotszarvasokkal riogat a Google

bd robot karácsony google szarvas
A Google robotszarvasai húzzák a Mikulás szánját
Vágólapra másolva!
Kinek van szüksége Rudolfra, a piros orrú rénszarvasra, amikor pár négylábú robot is húzhatja a Mikulás szánját. A Google a felrúgható robotállat elődjével oldotta meg a dolgot.
Vágólapra másolva!

Emlékeznek még a felrúghatatlan robotkutyára, ami lábai alapján akár ló, vagy éppen szarvas is lehetne? Fejlesztője az a Boston Dynamics, melyet két éve vásárolt fel a Google.

Nos a februárban bemutatott Spot nevű robotnak volt az elődje BigDog. Ez egy sokkal nagyobb (110 kilogramm súlyú), lassabb (maximálisan 6,5 km/h a sebessége) robot, amely még üzemanyaggal működik, így épületeken belül: házakban, lakásban nem közlekedhet.

A Mikulás szánját húzó szarvasoknak, vagy jelen esetben kutyáknak viszont nincs is szüksége bemenni az otthonokba. Viszont nagy súlyt kell húzniuk, BigDog pedig erre tökéletes. Egy dolog hibádzik csak: repülni nem tudnak - még.

Spot és BigDog is a Google-autókból ismert technológiát használja navigáláshoz: így észleli a közvetlen környezetét, a távolságot. A szenzorok által felmért területről aztán virtuális térképet készít, ez alapján pedig legközelebb könyebben határozza meg például, hogy melyik a legjobb útvonal.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!