Aránylag kevesen tudják, de a PlayStationt eredetileg nem egy dedikált játékkonzolnak szánta a Sony, hanem az SNES optikai meghajtóval ellátott változata lett volna, amelyet közvetlenül a Nintendo kívánt értékesíteni. A projekt már meglehetősen előrehaladott állapotban volt, mikor a Nintendo vezetése különféle megfontolásokból úgy döntött, hogy mégsem tart igényt a Sony közreműködésével fejlesztett hardverre. A Sony illetékesei nem hagyták annyiban az ügyet, mire a Nintendo legnagyobb bánatára megszületett a nagyközönség által ismert PlayStation.
A Sony bejelentette, hogy a márka két évtizedes pályafutása alatt immáron 525 millió darab PlayStation talált gazdára, ebbe beleértendőek a PSP-hez hasonló kézikonzolok is. A legjobban fogyó modellnek 175 millió darabbal a PlayStation 2 bizonyult, de a PlayStation 4 eladásaira sem panaszkodhat a gyártó, július közepéig bő 81 millió kelt el belőle.
Az 500 milliós mérföldkövet egy limitált szériás PlayStation 4 Pro konzollal ünnepli meg a Sony: a különleges kinézetű modellből csupán 50 ezer darab készül, ezek egyenként számozottak lesznek, 2 terabjtos merevlemez kerül beléjük. Az ünnepi dizájn a gamepaden, a PlayStation Camera kiegészítőn, továbbá a mono fülhallgatón is látható lesz.
A különleges PlayStation 4 Pro augusztus 24-től lesz kapható, az ajánlott fogyasztói árát 499 euróban, azaz olyan 162 ezer forintba határozta meg a Sony.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!