Így esik szét a kínai okostelefon-piac
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/gWer4dSujs2ZiY5Ama0ERxTzX14irkuMCPmVHQ0UFdQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzYzVmZGJkOWUzNzRlYWY4NjlmZTdjYmVmNzUyZmMx.webp)
Több elemzőcég is foglalkozott már a koronavírus kínai mobilpiacra gyakorolt hatásaival. Abban mindenki egyetért, hogy rossz hatással van a járvány ennek a szektornak az eladásaira is. A Counterpoint Research szakemberei konkrétan azt mondják, hogy az eddig vártnál közel 30 százalékkal lesznek alacsonyabbak az eladások.
A szakértők 63 milliós eladást jósolnak január és március között, ami jóval alacsonyabb az eddigi 90 milliónál. Ennél is rosszabb, hogy az offline eladások terén éves szinten 70 százalékos visszaesés várható.
A visszaeső eladások miatt állítólag felhalmozódnak majd a készletek, mindez pedig hatással lesz az új bejelentésekre és a jövőbeli eladásokra is. A gyárak bezárása után legalább 2 hónapba telhet, mire minden visszaáll a régi termelési tempóba.
Az elemzők szerint a legrosszabbul a Huawei járhat, az amerikai tiltás miatt a hazai piacától függ a legjobban. Az Oppo és a Vivo ugyancsak jelentés visszaesést tapasztalhat, a Xiaomi, a OnePlus és a Realme vészelhetik át jobban ezt az időszakot.