Van valami, amit egyszerűen hiába várunk az Apple Watch okosóráktól
![Apple Watch Series 8](https://cdn.origo.hu/2023/12/l4DFw_ZP4ztxmdXW-KbliIXrTLKVZoINeSLbGzCfp20/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFhMDFjZTM0YTlmMjQxNDE4NTRmNmQ0MjY5OTliZWQz.webp)
Kevin Lynch és Deidre Caldbeck, az Apple két alelnöke is megerősítette, hogy az Apple még csak nem is fontolgatja annak a lehetőségét, hogy az Apple Watch okosórákon külsős felek által készített számlapok megjelenhessenek.
A páros egy svájci lapnak adott interjút, és közölték, hogy mivel a számlap gyakorlatilag az óra főképernyője, ezért az Apple ezt saját kézben akarja tartani. Ellenkező esetben nem tudnák garantálni, hogy egy külsős számlappal minden működik egy frissítés után.
A digital crown gomb egyszeri megnyomásának funkcióját felhasználói kérésre változtatták meg, hogy azonnal elérjék a vezérlőközpontot. A dupla megnyomás pedig az appváltót hozza elő. A watchOS 10-ben a Smart Stack widgetrendszerre is felhasználói visszajelzések alapján állnak át. A Force Touch pedig szerintük azért szűnt meg, mert most már nagyobbak az órák kijelzői, az információkat pedig praktikusabban is meg tudják jeleníteni, így a Force Touch szükségtelen.