Energiaközösségekkel a fenntarthatóságért

Grape Solutions
Grape Solutions
Vágólapra másolva!
Az Európai Unió 2016-ban elfogadott „Megújuló Energia Irányelve" alapján az energiaközösségeknek joguk van az ily módon keletkező erőforrásokat a termelés mellett felhasználni, illetve értékesíteni, egy, a közelmúltban fejlesztett szoftvermegoldás pedig lehetővé teszi számukra, hogy megtermelt zöld energiát a legegyszerűbben és legrugalmasabban kezeljék.
Vágólapra másolva!

Nem meglepő, hogy az energiaközösségek óriási potenciált jelentenek nem csak a városok, községek számára, de a szoftverfejlesztő vállalatoknak is. Egyrészt segítenek a megtermelt energiát hatékonyan felhasználni, másrészt a megújuló energiaforrások költségoptimalizáló megoldást jelentenek a szociálisan hátrányos közösségek számára is.

Nógrádban idén márciusban indult el a legújabb energiaközösség, és várhatóan több magyar község is indít még ebben az évben. Számos kiaknázatlan területe van még a közösségi törekvésnek, ezt igyekszik egy magyar középvállalat feltérképezni.

A kifejezetten az energiaközösségek számára fejlesztett szoftveres megoldás két felületből áll: az egyik, a célzottan az ügyfelek számára elérhető platform, ahol eszközeik teljesítményéről értesülhetnek, illetve bankkártyával egyenlíthetik ki tartozásukat az integrált online fizetési rendszeren keresztül.

Az energiával fenntartható módon gazdálkodó közösségek hatékonysága komoly lépést jelent a környezettudatos jövő felé. Forrás: unsplash.com

A másik a szolgáltatók részére készített admin- és kontrollfelület: itt az eszközök távoli vezérlésétől az ügyfelek szerződés kezeléséig funkciók egész tárháza áll rendelkezésre. Elmondásuk szerint, olyan megoldást igyekeztek fejleszteni, ami azonnal használható a közösségek számára, akár újonnan induló- vagy már futó kezdeményezésről legyen szó.

Hirdetés

A Grape Solutions Ederena felülete okoseszközökkel (okosmérő, napelem egység, energiatároló) történő valós idejű kommunikációt és adatgyűjtést tesz lehetővé az energiaközösség tagjai (háztartások, cégek, önkormányzatok) számára. Az Ederena egyszerre két Grape Solutions fejlesztést, az IoT Platformot, illetve a Meteo megoldást is alkalmazza, amely a Machine Learning segítségével a rendszer képes meghatározni a várható termelést és a fogyasztást egyaránt.

Az által, hogy a megújuló energiamenedzsment felület tulajdonképpen személyre szabható megoldás jelent a közösségek számára, az Ederena olyan platformot jelent, amelyen keresztül az ezeket üzemeltetők az admin felületen kezelhetik ügyfeleik energiafelhasználással kapcsolatos tennivalóikat, így jelentős segítséget nyújt a szektornak.

Az, hogy az integrált fizetési és számlázási megoldásoknak köszönhetően egyedi számlázási részletek is elérhetők a regionális jogszabályok alapján bármilyen fizetési-, és számlázási szolgáltató implementálható a megoldásba a zökkenőmentes tranzakciók érdekében.

A jövőbe mutató törekvés eredménye, hogy tevékenységünkhöz már hozzáadhatunk további zöld, fenntartható szolgáltatásokat is.

A cikk megjelenését a Grape Solutions Zrt. támogatta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!