Kipróbáltuk a Samsung okosgyűrűjét

Samsung okosgyűrű teszt
Vágólapra másolva!
Egy újabb érdekes kiegészítővel bővült a cég okos hordozható eszközeinek népes családja. Ezúttal egy okosgyűrű jelent meg a piacon és mi meg is kaptuk egy gyors teszt erejéig.
Vágólapra másolva!

Komoly várakozásoknak tett eleget a Samsung az idei év elején, amikor lerántotta a leplet a vadonatúj termékcsaládjáról, az okosgyűrűről. Az akkor még csak félkész, koncepció változatban lévő termék óriási figyelmet kapott, és mindenki csak találgatott, hogy mégis mire lehet majd jó. A cég mindenesetre az ígéretéhez híven idén nyáron be is mutatta a végleges változatot, amely a Galaxy Ring névre hallgat, és amely most már néhány kiválasztott országban a boltokba is került.

Samsung okosgyűrű teszt
A Samsung okosgyűrű nem túl feltűnő viselet.


Hazánk ugyan nem tartozik ezek közé, de mi mindent megtettünk, hogy villámgyorsan kipróbálhassuk a terméket, és a cég magyar képviseletének köszönhetően kaptunk is belőle egy példányt kölcsön.

Mire szolgál a Samsung okosgyűrűje?

Az okosgyűrű tulajdonképpen olyan mint egy okoskarkötő, kijelző nélkül. Tehát a beépített szenzorai révén a gazdájának fizikai állapotát, mozgási teljesítményét, az úgynevezett aktivitását monitorozza. Egy mobil eszközhöz kell csatlakoztatni a vezeték nélküli Bluetooth kapcsolat révén, a mért adatokat arra küldi. Így a telefonon vagy tableten lehet elmélyedni a kapott értékekben, amelyek természetesen bármikor vissza is kereshetőek.

Samsung okosgyűrű teszt
A tokja a töltője is.

Az említett szoftver, a Samsung Egészség magától értetődően tud magyarul is, és mi azt tapasztaltuk, hogy átlátható, kellően felhasználóbarát. Elrontani nem lehet benne semmit, és a használat során azt tapasztaltuk, hogy a termék képes vizsgálni a pulzust, a véroxigén szintet, a gyorsulás mértékét, a megtett távolságot. Sőt, a mért adatok alapján ki tudja kalkulálni, hogy mikor és mennyit aludtunk, valamint értékeli az alvás minőségét is. Még azt is képes jelezni, ha éjjel horkoltunk és ezt az ágy mellé helyezett telefonnal rögzíteni is képes.

Samsung okosgyűrű teszt
A telefonunk segítségével rögzíti a horkolást, amit aztán vissza is hallgathatunk.

Kipróbáltuk a már jól bevált, és bizonyított okos óránkkal, illetve sportoláshoz használt professzionális pulzusmérővel, és arra jutottunk, hogy az eszköz által szolgáltatott értékek kellően pontosak. Ez igazán nem meglepő, hiszen a Samsung épp a napokban jelentette be, hogy a Michigani Egyetem szakértőivel dolgozik együtt azon, hogy az ilyen viselhető okos eszközei jól dolgozzanak, és ennek eredményeit a független vizsgálatok is alátámasztották.

Samsung okosgyűrű teszt
Osztályozza, milyen jól aludtunk.

Az okosgyűrű nagy előnye, hogy rendkívül diszkrét, és természetesen, hogy lehetővé teszi, hogy a tulajdonosa egy hagyományos, tehát igazán elegáns analóg órát is a csuklójára csatoljon úgy, hogy még mindig ne kelljen lemondania arról, hogy monitorozza az egészségügyi adatait és lépéseit.

Komfortos?

Az űriparban alkalmazott titánium készülékház nem csak elegáns, de kellően kényelmes és strapabíró is. Egyáltalán nem karcolódik, és természetesen a víznek is ellenáll. Nem nyom, nem szorít a súlya sem vészes. Egyelőre fekete, aranyszínű és ezüst változatban létezik. A működéshez szükséges energiát egy, a készülékházba épített, cserélhetetlen akkumulátor biztosítja. Egyetlen töltéssel mintegy 6 napot bír ki, ami abszolút elfogadható teljesítmény.

A termék szerves részét képezi egy formatervezett dobozka is. Ez tulajdonképpen egy speciális töltő, amelyen keresztül telepumpálható energiával az akkumulátora. Ez a kis kiegészítő kicsi, kevés helyet foglal, és akár egy aprócska táskába is befér gond nélkül. 

Tetszett?

A Samsung okosgyűrűje nagyon felhasználóbarát, modern, izgalmas, kényelmes remek kis masina. Biztosak vagyunk abban, hogy nem ez az utolsó ilyen modell, ami a kezünkben volt, hiszen nagy jövő állhat e készülékek előtt. Viszont ehhez az is szükséges, hogy kicsit lejjebb menjen az áruk és egy kicsit több funkciót építsen beléjük a gyártó. A Samsung kütyüje ugyanis jelenleg 450 euróba, azaz durván 165 000 forintba kerül. Persze a technológiai bravúrnak, a különlegességnek ára van, viszont jó lenne, ha például képes lenne jelezni, ha hívásunk, vagy üzenetünk érkezik, esetleg érintésmentesen fizethetnénk is vele. Akkor igazán szuper lenne, így viszont egyelőre csupán egy szimpla aktivitásmérő, azt viszont meg kell hagyni, hogy annak elég menő darab.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!