Ha erre a 10 videójátékra emlékszel, van egy rossz hírünk: öreg vagy

Vágólapra másolva!
Emlékszel még arra, hogy milyen volt CD-ről, sőt floppy lemezről telepíteni a játékokat? Ezeket a videójátékokat még így kellett telepíteni.
Vágólapra másolva!

Egy kaptafára épülő nyílt világú akciójátékok, a kismilliomodik folytatása az egyre több mikrotranzakciót felsorakoztató Call of Dutynak, a még látványosabb, még grandiózusabb, de lélektelen megvalósítások és az egyre nagyobb indie szektor, ami alig-alig tud kitermelni magából valódi remekműveket. A gamerek, azaz videójátékosok közül többen állítják, hogy az elmúlt évtizedekben felhígult az iparág, olyan értékek kapnak egyre nagyobb szerepet, ami sokszor a minőség és élvezhetőség rovására megy. Bezzeg régen… Amikor még a betárcsázós interneten kellett csatlakozni Ventrilóra, Xfire-ön lehetett keresni olyan szervert, ahol nincsenek csalók, valamint Gamerangeren bárki létrehozhatott saját szobákat, amibe be lehetett csatlakozni a barátoknak. 2024-ben is számos legendás videojáték ünnepli valamilyen jubileumi évfordulóját, ha pedig ezek közül bármelyik mond neked valamit, az azt jelenti, hogy te se vagy már fiatal! 

25 éves videójáték
A Super Smash Bros például egy 25 éves videójáték

Super Smash Bros. (Nintendo 64) - 25. születésnap

 

1999. január 21-én jelent meg Japánban a Nintendo kötelékében a Super Smash Bros., amiben alaposan szét lehetett püfölni Mariót, Linket, Yoshit, Donkey Kongot vagy épp Kirbyt. A cél nem az volt, hogy az ellenfél életereje nullára csökkenjen, hanem az, hogy a platformról leessen a másik játékos (vagy a gép) által irányított karakter. Több millió eladott példány, kifejezetten pozitív kritikák, valamint számos besöpört díj. A HAL Laboratory akkori fejlesztői megveregethetik még ma is a vállukat. 

Golden Axe (Arcade) - 35. születésnap  

 

Golden Axe, a klasszikus videójáték
A Golden Axe, a klasszikus videójáték egyik alaptípusa.

A legendás Arany Csatabárd visszaszerzéséről szóló kaland első fejezete 1989. január 27-én kezdődött, amikor megjelent a SEGA legújabb videójátéka, a Golden Axe. Makoto Uchida fejéből egy olyan “hack & slash” pattant ki, amiben 2D-s környezetben, balról jobbra kell mindenkit elpusztítani, aki Gilius Thunderhead, Ax Battler és Tyris Flare útjába kerül. A törp, a barbár és az amazon különböző fegyverek forgatásával győzte le az akadályokat, sőt nem vetették meg a mágiát sem. Egy szórakoztató, az akkori korban kifejezetten látványosnak számító programmal szórakozhattak a fiatalok és idősek a rendszerváltozás előtti utolsó hónapokban, igaz a futtatáshoz a SEGA saját Arcade masinájára volt szükség. 

Silent Hill (PlayStation 1) - 25. születésnap 

Észak-Amerikában jelent meg elsőként, bár Japánban fejlesztette a Konami és az Entertainment Tokyo. A horror zsáner egyik első igazi sikerjátékában Harry Mason a lányával, Cheryllel úgy dönt, hogy lógatják egy kicsit a lábukat Silent Hillben, a varázslatosnak ígérkező üdülővárosban. A borzongás akkor kezdődik, amikor Mason egy balesetből következő eszméletvesztés után észreveszi, hogy gyermeke nemes egyszerűséggel eltűnt mellőle. Groteszk, félelmetes, már-már undorító teremtmények, szörnyen szörnyű hangulat a ködös utcákon, valamint egy olyan körítés, amitől a mai napig borsódzik az ember háta. 

RollerCoaster Tycoon (PC) - 25. születésnap 

Van, aki imádja a vidámparkokat, mást nem igazán hoznak lázba a hatalmas hullámvasutak, pörgő-forgó gépek, csúzlik és egyéb színes-szagos látványosságok. A RollerCoaster Tycoon Chris Sawyer alkotása, ami képes volt mindenkit meggyőzni arról, hogy a pixeles szórakoztató központok menedzselése igenis szórakoztató tevékenység. A skót fejlesztő megtalálta a tökéletes egyensúlyt a kreatív lángelmék kibontakozása és az egyszerű megvalósításokkal operáló megoldások között. Úgy is működhetett sikeresen egy park, hogy nem milliméter pontossággal tervezték meg a görbületeket a hullámvasúton, de az igazán bevállalósak a valóságtól már-már teljesen elrugaszkodott monumentális monstrumokkal edzették meg a látogatók gyomrát. Egyszerű, de mégis nagyszerű, talán ezzel lehetne legjobban jellemezni a sorozat első epizódját, ami a való életbeli hullámvasút-iparnak is inspirációul szolgált. 

Star Wars: TIE Fighter (DOS) - 30. születésnap 

George Lucas a valaha volt egyik legnagyobb hatású rendezőként számolgatja a dollármilliókat, ugyanis az amerikai szakember a messzi-messzi galaxissal elindított egy olyan hógolyót, ami a mai napig egyre csak hízik. A Star Wars-univerzum végeláthatatlan sorozatot, filmet és játékot termelt ki önmagából, az egyik ezek közül az 1994. július 20-án megjelent Star Wars: TIE Fighter. Az X-Wing-sorozat folytatásában a tökéletesre csiszolták a fejlesztők a játékmenetet, ami A birodalom visszavág és A Jedi visszatér közötti pillanatokat eleveníti meg. Többen úgy hivatkoznak rá, mint az egyik legnagyobb videójátékra, ami valaha készült. Lehet ez túlzás, de az biztos, hogy az elismerések, az újrakiadások és a rengeteg eladott példány a LucasArtsot igazolja. 

The Sims 2 (PC) - 20. születésnap

Az életszimulátor műfajban egyetlen igazi állócsillagként ülteti a képernyők elé az erre fogékonyakat a The Sims-széria. A második epizód a valaha volt egyik legaddiktívabb, leginkább őrült, de mégis emberközeli alkotás, ami beszivárgott az asztali számítógépek világába. A saját akarattal rendelkező simeket istenként lehet irányítani az egér és billentyűzet segítségével, immár hosszú évtizedek óta. A már-már végtelenbe konvergáló kiegészítők és csomagok dollármilliókat termelnek minden évben, de hiába dolgoznak már a háttérben az újabb epizódon, ami várhatóan az 5. lesz, még mindig rengetegen nyúlnak vissza a legendás 2. részhez. Az 1-hez képest óriásit fejlődött a grafika, a játékmenet és az egész miliő, így mindenki boldogan kereshette a választ a kérdésre: hová tűnt Bella Goth? 

System Shock 2 (PC) - 25. születésnap 

 A 30. évfordulóját ünneplő System Shockot is meg lehetne említeni, de mégis a számozott folytatásról érdemes ejteni pár szót. A 2114-ben játszódó akcióban egy olyan katona kerül a reflektorfénybe, aki szeretne túlélni azon az űrhajón, ahol egy furcsa genetikai fertőzés kezdett terjedni. A szerepjátékos elemek miatt nemcsak “agyatlan lövöldözésben” merül ki a játékmenet, hanem el kell merülni a képességpontok elosztásán, így nem jelenthet akadályt legyőzni a fertőzött humanoidokat. A remek történet tökéletesen kiegészíti a látható elemeket, így született meg a nem kevesebb, mint hét (!) év játéka díjjal kitüntetett legenda. 

Warcraft: Orcs & Humans (DOS) - 30. születésnap 

 

A valós idejű stratégia egy olyan zsáner, ahol a percenkénti akciók (APM) számítanak igazán. A remek reflexekkel rendelkező gamerek előnyben vannak, ugyanis elképesztően sok utasítást kell kiosztani ahhoz, hogy megfelelően működjön a katonaság és a gazdaság. A Warcraft legelső felbukkanása történelmi léptékű volt, ugyanis ebből nőtte ki magát az MMO-k királya, a World of Warcraft. Az Orcs & Humans a Blizzard Entertainment kötelékében látott napvilágot, hogy utána két számozott folytatással meséljen el még több történetet Azeroth népeiről. A mai szemmel megmosolyogtató, hogy mit lehetett élvezni a pixeles orkok és emberek hatalmas ütközeteiben, de a látvány önmagában nem minden. A kiegyensúlyozott egységek, az összetett és egyedi pályadizájn, valamint az ismételhetőség végtelenje mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy bárkiből akár csak néhány órára, de hatalmas hadvezér válhasson. 

Tank (Arcade) - 50. születésnap 

 

 

 

 

Bizony, egészen 1974 novemberéig kell visszatekerni az idő kerekét, amikor Észak Amerikában megjelent a Kee Games által fejlesztett Tank. A játékgépeken elérhető programban egy labirintusban kellett a irányítani a harci járműveket, hogy a végén az ügyesebb játékos kilője ellenfelét. Nem bonyolították túl a játékmenetet, ami szinte a Pong egyszerűségével vetekedett. A lövedékek mellett figyelni kellett az aknákra, amelyek szintén végzetes pusztítást jelentettek a tankokra. Többségében egy menet negyed dollárba került, cserébe egy percnyi szórakozást kaptak azok, akik átvették az irányítást a pixelek felett. 

Half-Life 2 (a belső nézetes videójátékok egyik királya) - 20. születésnap 

 A lista utolsó szereplője nem lehet más, mint a belsőnézetes lövöldék egyik királya, a játék, aminek sosem készül el a folytatása. Gordon Freeman és a gravitációt manipuláló fegyvere ikonná váltak a gaming világában, inspirációul szolgáltak megannyi utódnak, valamint generációkon átívelő sikereket halmoznak a mai napig. Bár eredetileg nem 2004. november 16-án akarta piacra dobni a Valve, mégis kénytelenek voltak csúsztatni a megjelenést. Ennek oka, hogy a játék forráskódja egy hackertámadást követően kiszivárgott, ami hatalmas fejtörést jelentett a kiadónak. Végül sikerült elvarrni minden szálat, így először a Windowst használók, később a Mac OS X-esel, linuxosok és androidosok is megtapasztalhatták, hogy milyen érzés a túlélésért küzdeni az egyre intelligensebb, erősebb és nagyobb számban pusztító szörnyek ellen.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!