Teljesen betiltanák a gyerekek mobilozását

mobilozás gyerek gyermek fiú tini tinédzser tizenéves
Fotó: Gaelle Marcel / Unsplash
Vágólapra másolva!
A javaslat szerint 16 év alatt el lehetne felejteni a készülékeket.
Vágólapra másolva!

Különösen komolyan veszik újabban a gyerekek online védelmét az Egyesült Királyságban. A jogalkotók szeretnék valódi életkorellenőrzéssel akadályozni a fiatalok pornográf tartalmakhoz való hozzáférését, mindeközben pedig az oktatási hivatal februárban azt javasolta az iskoláknak, hogy teljes mértékben tiltsák be a diákok mobilozását az intézmények területén.

Korábbi értesüléseknek megfelelően most újabb az ügyben releváns javaslat vált hivatalossá, a brit törvényhozás oktatási bizottságának tagjai azt pedzegetik, hogy legyen teljesen tiltott 16 éves kor alatt a mobilozás. A bizottság szerint ez tűnik annak az életkornak, mikor a fiatalok minimálisan elfogadható mértékben fel vannak készülve a mobilhasználattal együtt járó adatbiztonsági megfontolások, továbbá a rájuk leselkedő internetes veszélyek megértésére.

További indoklás alapján 13 éves kor alatt nincs bizonyíték arra, hogy a gyerekek megértenék az adataik vállalatoknak való átadásának lehetséges következményeit, az internetes szolgáltatásoknak pedig nincsenek eszközeik arra, hogy a kapuikon kívül tartsák őket.

A bizottság szerint 2020 és 2022 között a brit gyerekek képernyő előtt töltött ideje 52%-kal emelkedett, a gyerekek és fiatalkorúak negyedére pedig ráillik a mobilfüggő definíciója. A 3-4 év közti gyermekek ötöde már saját mobillal rendelkezik, 8 éves korra negyedre nő az arány, míg 12 éves korra lényegében minden gyermeknek van saját készüléke.

„Ugyan az online világnak és a társaikkal való információmegosztásnak lehetnek bizonyos előnyeik, de a készen rendelkezésre álló, felügyelet nélküli, korlátlan internetelérés sebezhetővé teszi a gyerekeket; egy olyan világnak teszi ki őket, amelyre nincsenek felkészülve. Az óvásuk és védelmük prioritásunk kell, hogy legyen” – véli Robin Walker, az oktatási bizottság elnöke.

A bizottság egyelőre csak javaslatot tett a mobilozás 16 év alatt történő betiltására. A következő körben társadalmi vita lesz a kérdésről, a politikusok pedig a visszajelzések figyelembevételével döntik majd el, hogy készül-e egyáltalán törvénytervezet, szavazásra bocsájtják-e azt.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!