Bagi-Nacsa, Sas József, és Mr. Bean valamint a TV2 húzóműsornak szánt Megasztár egyaránt vereséget szenvedtek a Való Világ harmadik szériájának aktuális adásaitól a 7. héten.
A szombati, egész estés Megasztár-t átlagosan 1 millió 190 ezren, a vele részben párhuzamosan sugárzott VV3-at félmillióval többen választották, majd a fél kilenctől vetített Bilkó főtörzs (1 millió 550 ezer) című amerikai vígjáték és a Heti hetes (1 millió 500 ezer) is legyőzte a TV2-s műsort. A tehetségkutató kudarcát az MTV-n vetített Dilibuli tette teljessé, a humor kategóriába sorolt produkciót a teljes lakosság köréből 1 millió 300 ezren választották. Az Ibolya nevű amatőr énekest ismertté tevő TV2 zenés show-jának eredményét kismértékben javítja, hogy a reklámozók szempontjából fontosabb 18-49 éves korosztályból többen voltak rá kíváncsiak, mint a közszolgálati csatorna műsorára, és ebben a kategóriában a Heti hetes-t is legyőzte, nem úgy a Való Világ-ot és a konkurens amerikai filmet.
A TV2 veszteségei közé tartozik, hogy a néhány hete még listavezető Napló nem tudott visszakerülni a legnézettebb műsorok tábláján az első helyre, igaz, a vasárnap estét továbbra is uralja - az RTL Klub heti sorozata, a Szeress most fél éve nem tudja befogni Sváby András műsorát. Jó eredménye ellenére a Napló azonban vasárnap is zárványnak tekinthető a TV2-s műsorkínálatban, amelynek többi, főműsoridős része az RTL Klub és az MTV programjánál is gyengébb eredményt ért el a teljes lakosság körében. (A fiatalabbakat tekintve a Napló-n kívüli TV2-s produkciók megelőzik az MTV-s műsorokat.)
A közszolgálati csatorna teljes lakosság körében elért jó részeredményei mellett a az adó új műsora, a Félszázadunk gyengén szerepelt. Juszt László új, kedd esti nosztalgiashow-ját alig 570 ezren választották, ami rosszabb, mint a korábban hasonló időpontban sugárzott Szenes Iván-műsor decemberben elért eredménye, és elmarad A TV ügyvédjé-nek nézettségétől is.
No | A műsor címe | Csatorna | Dátum | Nézettség(AMR) | Közönségarány(SHR%) | |
![]() | 1. | Való Világ 3 - kihívás | RTL Klub | 02.13. péntek | 2 378 626 | 49,8 |
![]() | 2. | Való Világ 3 | RTL Klub | 02.09. hétfő | 2 278 378 | 42,1 |
![]() | 3. | Napló | TV2 | 02.15. vasárnap | 2 258 108 | 41,6 |
![]() | 4. | Való Világ 3 | RTL Klub | 02.13. péntek | 2 227 795 | 43,5 |
![]() | 5. | Barátok közt | RTL Klub | 02.13. péntek | 2 213 606 | 43,5 |
![]() | 6. | Való Világ 3 | RTL Klub | 02.10. kedd | 2 187 282 | 41,3 |
![]() | 7. | Barátok közt | RTL Klub | 02.12. csütörtök | 2 184 575 | 40,7 |
![]() | 8. | Való Világ 3 | RTL Klub | 02.11. szerda | 2 160 743 | 42 |
![]() | 9. | Való Világ 3 | RTL Klub | 02.12. csütörtök | 2 152 373 | 40,1 |
![]() | 10. | Barátok közt | RTL Klub | 02.09. hétfő | 2 134 479 | 40,4 |
![]() | 11. | Mónika | RTL Klub | 02.09. hétfőat | 2 102 849 | 52,8 |
![]() | 12. | Barátok közt | RTL Klub | 02.11. szerda | 2 069 024 | 41 |
![]() | 13. | Fókusz | RTL Klub | 02.13. péntek | 2 062 338 | 42,2 |
![]() | 14. | Fókusz | RTL Klub | 02.09. hétfő | 2 057 925 | 41,4 |
![]() | 15. | Barátok közt | RTL Klub | 02.10. kedd | 2 054 245 | 38,8 |
![]() | 16. | Tények | TV2 | 02.15. vasárnap | 2 041 324 | 41,7 |
![]() | 17. | Híradó | RTL Klub | 02.09. hétfő | 2 020 661 | 43,4 |
![]() | 18. | Híradó | RTL Klub | 02.13. péntek | 1 927 877 | 42,4 |
![]() | 19. | Esti Showder | RTL Klub | 02.12. csütörtök | 1 923 392 | 47,6 |
![]() | 20. | Sas-Taps | TV2 | 02.10. kedd | 1 885 629 | 35,4 |