A főzős műsorokat rengetegen nézik, ha nem lenne így, akkor jóval kevesebb lenne belőlük. Hogy miért, az már fogósabb kérdés, ha minden néző hetente csak néhány receptet kipróbálna, akkor egészen máshol tartanánk egészségügyileg és gasztronómiailag is, már rég meg kellett volna dőlni a húsleves/rántott hús vasárnapi királyságának, de ez nincs így. Pedig nem csak a képernyőn hódít a gasztronómia, minden befutott képernyőszakács ontja magából a szakácskönyveket is, melyeket viszik, mint a cukrot. Jól néznek ki, és bármikor, bárkinek ajándékozhatunk ilyet, ha csak egyszer megnézi a képeket, vagy jó helyre kerül a könyv a konyhában, már megérte.
Vannak aztán a műfajnak példányai szép számmal, melyekben a sütés-főzés csak alibi, ezek egzotikus ételekről, távoli országokból tudósítanak, és valójában útifilmek - remek példány a Terítéken a világ. És vannak mások, melyek meg inkább show-műsorok, és olyanok, amelyek praktikus tanácsokat adnak konyhákkal, vadászattal, horgászattal, gyűjtögetéssel kapcsolatban. Ha jobban belegondolunk, alig van valódi, klasszikus főzős műsor, ami azzal kezdődik, hogy végy egy csirkét, a végén pedig lepörög a recept a szemünk előtt. Jó, pont a két országos kereskedelmi adó idézett műsorai ilyesmit művelnek (magukban vannak, be kell tölteni ezt a funkciót is), de ők is próbálnak valami pluszt nyújtani.
Szerencsére, mert ha ez a plusz nem lenne, nem sok minden maradna. Ezerszer variált, egymástól alig különböző receptek, és konyhai tanácsok. Ez teszi a hagyományos főzőműsort azzá, ami, az egzotikus verziót pedig az, hogy soha nem hallott nevű, elérhetetlen összetevők egyesítését mutatja. Nem is kell több, ha főzni akarunk, ott a sok ajándékba kapott szakácskönyv, vagy a milliónyi tematikus webes oldal, ezek alapján legalább el lehet valami értelmeset készíteni, amire egy műsorból nincs esély.
Terray István