Tévék bajban

Augusztus huszadikán az utcára vonult tömegekre támadó természet, szeptemberben maguk az utcára vonuló tömegek okoztak különleges helyzetet Budapesten. A televíziók tudósításairól sokan írtak sokfélét, mi őket kérdeztük, hogy mit tesznek, ha vészhelyzet adódik.

A televíziók munkájának egyik legfontosabb fokmérője valóban a nézettség, amely vészhelyzetben természetesen az egekbe szökik, miközben más műsorok nézettsége nem változik számottevően. Több és nézettebb híranyag készül ilyenkor, fontosabbá válik a hírszerkesztőségek munkája, akiknek ilyenkor olyan szakmai feladatokat kell megoldaniuk, melyekkel a hétköznapok során nem is találkoznak. Egy magyar csatornának sincs olyan tudósító csapata, melynek specialitása az utcai munka lenne hasonló helyzetben (ahogy a nemzetközi CNN-nek vagy a BBC-nek természetesen van), ezért is különlegesen fontos, hogyan értékelik saját munkájukat. A Hír TV augusztusi munkájának általában jó volt a visszhangja, de az MTV ostromtudósítását már sokan kritizálták (például a MÚOSZ és az ORTT is), miközben a csatorna saját nézőire hivatkozik. Arra, hogy emelkedett nézettségük, és az olvasói visszajelzések nagy része pozitívan értékeli munkájukat.

Kert Attila mind a tűzijáték éjszakáján összeomló technika, mind a székházukat ért támadás kapcsán csak egyfajta visszajelzést tart elfogadhatónak munkatársai felé, azt, ha köszönetet mond nekik azért, hogy kitartottak a legnagyobb bajban is. Az egyetlen tanulsága pedig az ilyen extra helyzetnek, hogy lehetőleg se természeti katasztrófa, se ostrom ne legyen többé. A későbbi utcai tudósításaikat ő személy szerint jónak értékeli, elsősorban azért, mert felül tudtak emelkedni azon, hogy az intézmény is érintett az eseményekben, véleménye szerint összeszedettek és higgadtak tudtak maradni.

A hírműsorok "békeidőben" a televízióknak nem a legnézettebb műsorai, de szakmai és presztízs szempontból ilyenkor is ezek vannak előtérben. Amikor baj van, mérlegre kerül a hírstábok objektivitása, gyorsasága, tájékoztatóképessége, mindaz éles helyzetben, aminek a hétköznapokban is meg kell felelniük. Munkájukat értékelik nézőik, az erre hivatott szakmai szervezetek és ők maguk is, tanulságos lehet számukra (és jó a híréhes nézőknek), hogy televíziós konkurenciájuk mellett az új média is egyenrangú hírforrássá vált. Amikor a tűzijátékot és közvetítését elfújta a szél, és a stúdiókban jobbára csak tanácstalan emberek ültek, az interneten már beszámolókat lehetett olvasni, az első képek is felkerültek, sokszor nem is a profiknak, hanem az utcán lévő civileknek köszönhetően.

Valószínűleg a legtöbben azt szeretnék, ha soha nem derülne ki, hogy a televíziók hogyan teljesítenek vészhelyzetben, pedig ez az eseményekben gazdag ősz könnyen lehet, hogy még tartogat vizsgaszituációkat.

Terray István