Menyire fontos az MTV-n belül a magyar verzió?
- Az MTV 145 csatornával rendelkezik, ez az 51. USA-n kívüli tévénk, de ettől még igen fontos. Az MTV European Music Awards-ra magyar jelölteket is várunk, sőt, nem volna rossz Budapesten rendezni egy ilyen eseményt. Célunk, hogy a tévében teret adjunk a magyar kreativitásnak, az itteni zenéknek, mert a magyar produkciókat, klipeket később máshol is be tudnánk mutatni. A mienk amúgy egy trenddefiniáló ikon, fiataloknak szóló médiamárka, célunk, hogy az első számú szórakoztató tévés vállalkozás legyünk a régióban. Épp ezért nem állunk meg, újabb csatornák indítását tervezzük.
A magyar nyelvű VH1 és a Comedy Central is szóba került. Mikor lesznek ezek a képernyőn?
- Az MTV három lábon áll. Vannak a zenecsatornáink, a gyerektévéink, és más, felnőtteknek szóló tartalmaink. Mondhatjuk, hogy a Music TV az első láb, stabil, jó támaszkodni rá. Ha már rendben működik, akkor elgondolkodhatunk azon, hogy miképp, és főképp, mikor jöjjünk vissza a Nickelodeonnal, ami világszerte ismert, olyan erős márkái vannak, mint Spongyabob. Mi hiszünk abban, hogy ennek a gyerektévének helye van a magyar kínálatban, még akkor is, ha tudom, hogy egyszer már volt, csak sok szolgáltató levette a csomagból. Ha elindult a kicsiknek szóló csatornánk is, akkor jöhetne a vígjátékokat adó Comedy Central, és talán a VH1, jó pár magyar nyelvű adással. Mindez idő kérdése, nincs előre eldöntött sorrend, mindent a korábbi tapasztalatok határoznak meg, persze a piaci dinamika mellett.
Végül árulja el, hogy milyen zenéket szeret!
- A mai tinik öregesnek tartják az ízlésemet, mivel a nemzetközileg ismert előadók közül a legnagyobb kedvencem a Pink Floyd, de kedvelem a Nirvana vagy a U2 dalait is. Sőt, mikor a magyar barátnőmmel autózunk, akkor néha a kocsiban magyar zene szól. Nem tudom, milyen együttesek, de nem kapcsolok el - ahogy a párom sem menekül, ha hindi dalokat hallgatok.