Fiataloknak
A Gossip Girl (Pletykafészek) spin-offja
Miről szól? Gyakorlatilag ugyanarról, mint a Pletykafészek, csak épp Serena van der Wooden édesanyjának, Lilynek a fiatalkorába, vagyis a nyolcvanas évekbe helyeződik át a történet.
Ki a húzónév? Brittany Snow (képünkön), akit az American Dreams-ből vagy a Kés/Alatt-ból ismerhet a közönség, de játszott a Dögölj meg, John Tucker!-ben is. A Lost Libbyje, vagyis Cynthia Watros is feltűnik, akit a misztikus sorozat óta csak egy-két vendégszerepben (A félelem maga, Family Guy) láthattunk, hallhattunk.
Kiknek fog bejönni? Természetesen a Pletykafészek rajongóinak, akikből azért Magyarországon is van pár, legalábbis fansite-ja itthon is van.
* * *
A Melrose Place remake-je
Miről szól? A Beverly Hills 90210 után annak egykori spin-offja, a Melrose Place is remake-et kapott, vagyis megnézhetjük, ma hogyan élnek a huszonévesek Los Angeles egyik előkelő negyedében.
Ki a húzónév? Ashlee Simpson, aki még kislányként szerepelt a Hetedik mennyország-ban, de aztán inkább énekesnőként lett ismert. Pár régi arc is vállalta egykori szerepét, bár közülük a legkarakteresebbet, Heather Lockleart végül nem sikerült megnyerni a produkcióhoz.
Kiknek fog bejönni? Akiknek a 90210, vagyis a Beverly Hills 90210 remake-je, tekintve, hogy valószínűleg ugyanaz a nosztalgia nélküli, ízig-vérig mai hangulat jellemzi majd.
* * *
The Beautiful Life
Miről szól? Gazdagokról és szépekről, közelebbről New York-i szupermodellekről. Az ő életük sem csak móka és kacagás, ha valaki bekerült a körbe, akkor is nehéz hosszú időn át bennmaradnia.
Ki a húzónév? A Narancsvidék antihőseként, Marissaként ismert Mischa Barton, de feltűnik a neves modell, A Test becenéven emlegetett Elle MacPherson is, aki egy modellcég tulajdonosát játssza.
Kiknek fog bejönni? A szép nők rajongóinak, akiket az sem riaszt el, ha a hölgyek mellett soványka a történet. Önsanyargatóknak, akik a zsíros kenyér mögül szeretik lesni, mások hogy eszik két pofára a kaviárt.