Jeffrey Donovan tökéletes választás volt Westen szerepére, a Touching Evil amerikai változatában már láthattuk, hogy a nyomozás megy neki, de a poénokkal is elboldogul (legutóbb Clint Eastwood Elcserélt életek című drámájában tűnt fel, ő volt a rendőrfőnök, aki elmegyógyintézetbe juttatta Angelina Jolie-t, de visszatérő szereplő volt a Küszöb-ben és a Nyughatatlan Jordan-ben is).
Westen életművész cimborájának hálás szerepében a pocakos Bruce Campbell, a B-filmek atyaúristene tér vissza a köztudatba, a folyamatosan hawaii-ingben flangáló és ingyenpiáért bármire hajlandó ex-katonánál kevés testhezállóbb szerep juthatott volna neki. Az állandó gárda nőtagjairól már kevesebb pozitívum mondható el, az ex-barátnő szerepében Gabrielle Anwar legalább idióta akcentusát elhagyta a pilot után, de Westen láncdohányos anyjától (ő akar lenni a negyedik kanál az erőltetett magyar címben?) nemcsak hősünk mászik falra. Szerencsére túl sok időt nem tölt a képernyőn.
A Burn Notice időközben az USA Network egyik zászlóshajójává nőtte ki magát, nemrégiben indult a harmadik évad, sőt a tengerentúlon már két kapcsolódó regény is a boltokba került - a dolog működik, talán jobban is, mint azt a készítők vagy bárki első körben gondolta volna. A Burn Notice perfekt nyári kikapcsolódás, ami a régi iskola hagyományait az új évezredhez igazítja, és ami a high tech nyomozós sorozatok többségével vagy Jack Bauerrel szemben nem veszi magát véresen komolyan, de nem is néz hülyének senkit.
Martsa András