Amikor korán jön a sorozatkaszás

Az amerikai tévéipar fogyasztói szemmel nézve könyörtelen: nézők millióinak kedvencei hamar lekerülhetnek a képernyőről - függetlenül attól, hogy a hétről hétre haladó cselekmény épp hol tart - amennyiben a várt számokat nem hozza a széria. A sok tucat, befejezetlenül maradt történet a nézők számára ugyan bosszantó, a csatornák viszont üzleti vállalkozások, így nincs helye az érzelmeknek. A lassan kultikussá váló Lost gyártói megkapták a lehetőséget egy korrekt zárásra, de nem volt ez mindig így: az alábbiakban a teljesség igénye nélkül idézünk fel néhányat a Magyarországon is vetített, szerencsétlenül járt sorozatok közül.

A tévétörténet egyik leghíresebb kaszája kétségtelenül a Twin Peaks-é volt. Az 1990-ben indult széria számos területen újított egyszerre: az akkoriban szokatlan atmoszféra, a mozifilmszerű gyártás, a furcsa, de szerethető karakterek, a szappanoperába oltott misztikus krimi és az első évad végi cliffhanger (Ki lőtte le Cooper ügynököt?) mind hozzáadtak ahhoz, hogy a sorozat mindössze nyolcrészes első évadja alatt hatalmas nézettségre tegyen szert és kultuszsorozattá váljon. A Peaks-mánia néven emlegetett jelenség - aminek folyományaként a sorozatot jegyző David Lynch még a Time címlapjára is felkerült - azonban a második évaddal alábbhagyott, ahogy a nézők az egyre bonyolódó történetben lassan elvesztették a türelmüket arra várva, hogy kiderüljön, ki is ölte meg Laura Palmert.

A csatorna nyomására végül az írók kénytelenek voltak az eredeti koncepciójukat felborítva, évad közben felfedni a gyilkos kilétét. Mivel nézők százezrei már csak erre az információra vártak, a nagy leleplezés után már nem voltak érdekeltek a történet tovább követésében, ebből a nézettségzuhanásból pedig a sorozat már nem tudott kimenekülni. Az első évad nagy cliffhangerjét megismétlendő újabb függőben maradt bonyodalommal zárták le a második évadot, de a húzás nem jött be, nem kaptak harmadik évadot. Magyarországon egyébként, mivel akkor még nem volt ismert az amerikai tévésorozat-gyártás működési rendszere, a mai napig sokan abban a hitben élnek, hogy ez volt a Twin Peaks történetének előre megtervezett befejezése.

Az HBO produkciója, a 2003-as Carnivále hasonló sorsra jutott, annyi különbséggel, hogy még gyorsabban veszítette el nézőit, és még érthetetlenebb volt, mint a vele gyakran összehasonlított Twin Peaks. A harmincas évek gazdasági világválságának idején kezdődő, a jó és gonosz misztikus harcát egy vándorcirkusz életén keresztül bemutató sorozatot a készítői összesen hatévadosra tervezték, és három különböző amerikai korszakon át vezették volna a történetet. Az HBO azonban a második évad után már nem kért a gyakorlatilag követhetetlen történetből, amit egyébként szintén egy jókora cliffhangerrel zártak le.

A film noir stílusú krimit a kortárs tinidráma műfajával összegyúró, egyéni atmoszférájú Veronica Mars 2004-es indulásakor szintén hamar kultuszsorozat lett. A kritikusok rajongtak érte, de a CW csatorna a harmadik évadban már nem tűrte tovább a közepes nézettséget: a címszereplő nyomozólány szomorú cowboyként ballagott el az évad végén, számos lezáratlan szálat hagyva maga után. A sorozatot jegyző Rob Thomas filmben írta meg a folytatást, de a project úgy tűnik, végleg fiókban marad, miután a jogokat birtokló Warner Brothers még a számtalan sikerfilm producereként ismert Joel Silver unszolására sem mozgatta a füle botját sem.

De ne higgyük azt, hogy a befejezetlen történetek csak Amerikára jellemzőek: a dán rendező Lars von Trier 1994-es, hol humoros, hol borzongató Birodalom című misztikus kórházsorozata egy mindössze négyrészes első évaddal nyitott, amely a nagy sikerre való tekintettel további négy résszel folytatódott 1997-ben. A második évad végén az egybefüggő, nagy történet pont kétharmadánál járt, a levegőben hagyva a legtöbb - sok esetben valamilyen halálos szituációba került - főszereplő sorsát. A széria végét azonban kivételesen nem a megrendelő tiltása, hanem az okozta, hogy a forgatás utáni években a svéd idegsebészt alakító Ernst-Hugo Järegard, a spiritiszta pácienst alakító Kristen Rolffes, és a drámai kórus funkcióját betöltő mosogató-személyzet férfi tagja, Morten Lotne Leffers is elhunytak.

Kitálaló írók

A befejezetlen tévésorozatok történetének gyakran sosem ismerjük meg a végét - igaz, ezek nem is minden esetben vannak előre kitalálva. Manapság azonban már egyre gyakoribb, hogy a sorozatba mindent beleadó készítők elárulják, merre ment volna tovább a történet, ha megvalósult volna.

A 2003-as Tru Calling - Az őrangyal eredetileg önálló részeiben Eliza Dushku (a képen) karaktere, Tru bizonyos napokat újraélt, hogy így megmenthessen olyan embereket, akik egyébként aznap meghaltak volna. Az első évad vége felé kezdett érdekes irányba elindulni a történet, amikor megjelent a Beverly Hills 90210-ból ismert Jason Priestley, ugyanazzal a képességgel, csak Truéval ellentétes motivációval. A második évadot már forgatás közben leállíttatta a Fox, és csak erős nézői nyomásra adtak le ötöt a leforgatott hat részből - az utolsó részt annak karácsonyi témája miatt nem adták le, mert Amerikában irtóznak a tévék a nem a megfelelő ünnepkor leadott ünnepi részektől. A sorozat atyja, Jon Harmon Feldman aztán későbbi interjúkban mesélte el, eredetileg milyen nagy kiderüléseket tervezett Dushku és Priestley karaktereivel, családjukkal, és a történet filozófiai vonalával kapcsolatban.

A 2002-ben, szintén a Foxon mindössze egy évadot megélt John Doe producerei a kasza után rögtön feloldották a függőben maradt problémákat: az amnéziás, de a világ minden lexikális tudását az agyában őrző főszereplő igazi neve Fred volt, akit egy Főnix nevű szervezet ölt meg és élesztett újra, mert tesztelni akarták rajta az elméletüket, hogy a halála pillanatában az emberi tudat minden létező információhoz hozzáfér egy pillanatra.

Amikor meggondolták magukat

Az idő előtti befejezésnél egy fokkal szerencsésebbek azok a sorozatok, amelyek sugárzó csatornája meggondolja magát, és mégis folytatni kívánja a korábban már elbúcsúztatott történetet. Ez azonban nem mindig a várt eredményt hozza.

A Bűbájos boszorkák esetében a sugárzó WB egyszerűen nem tudta eldönteni, mit akar kezdeni a sorozattal, így az írók kényszermegoldáshoz folyamodtak, és a fináléban be is fejezték a történetet - meg nem is. A három boszorkány-testvér az évad végi leszámolásban megvívta csatáját a főgonosszal, házuk felrobbant, a külvilág számára meghaltak, és átvarázsolt testekben új életet kezdtek... volna, ha a csatorna nem dönt úgy, hogy kér még egy évadot, így a nyolcadik szezont ebből a nehéz helyzetből kellett visszatáncoltatni, vegyes sikerrel.

Még szerencsétlenebbül járt a Babylon 5 írója, J. Michael Straczynski, aki a kilencvenes évek elején, elsőként alkotott igazi televíziós regényt. A kezdettől fogva előre kitalált ötévados, 110 részes történettel teremtette meg a létezési alapját az olyan sorozatoknak, mint amilyen ma a Lost. Bár Straczynski eleve úgy írta meg a történetét, hogy az a változó külső körülmények - például színészek kilépésének - hatására egyben maradjon, a negyedik évad idejére kétségessé vált, hogy befejezheti a történetet. Így a legfontosabb történetszálakat összesűrítette és lezárta a negyedik évad végére - amikor is kiderült, hogy mégiscsak kérik tőle az ötödik évadot, sokat elvéve a sok szempontból már lezárt történet folytatásának erejéből.

A legújabb furcsa történet pedig a Dokik-é (a képen), amelynek alkotói a nyolcadik évadban lekerekítették és teljesen lezárták a szereplők történetét. Az ABC csatorna viszont mindenképpen folytatni akarta a szériát, így egy sajátos testvérsorozat indult, ami folytatta is, meg nem is a Dokik történetét: bár a legtöbb állandó szereplő kilépett, vendégszerepekben mégiscsak visszatértek jó pár epizódra, miközben a fő történetszálak az újonnan érkező orvostanhallgatók kalandjaira tevődtek át. Egyévados felvezetés után azonban az egészen jó nézettség ellenére az ABC meggondolta magát, és bár hivatalosan még nem jelentették be a dolgot, a sorozat korábbi főszereplője, jelenleg egyik producere, Zach Braff, már megüzente a rajongóknak, hogy ne várjanak a folytatásra.

Dobay Ádám