Két új szereplő érkezett a Barátok közt-be: a produkció közlése szerint szerint hosszú távon számolnak velük, nem csak epizodisták. Nagy Alexandra színésznő (a képen), akinek már van színpadi tapasztalata, többek között a Páratlan páros című színdarabban is játszott Kiss Ramónával. Ő alakítja Fekete Alizt, aki Szabi (Bozsek Márk) nővére. A történet szerint fiatalon, 16 évesen esett teherbe, de a gyerek apja nem maradt vele, így egyedül neveli gyermekét, a 9 éves Lucát (Koller Virág).
"Aliz minden vágya, hogy megtalálja a mindent elsöprő szerelmet, így viszonylag sűrűn próbálja megtalálni. A másik álma, hogy könnyű, gondtalan életet éljen. Ezen törekvései nem óvják meg a bajtól, meglehetősen sűrűn kerül konfliktusba" - közölte a produkció. A színésznő válogatás útján került a sorozatba, közel két hónapja forgat a stábbal, és kihívást jelentett a számára, hogy anyát kell alakítania, mert ilyen jellegű tapasztalattal még nem rendelkezik.
Ajánlat: testvérpárt, orosz nőt is kap Alekosz az új show-ban