"Kijöttem egy pszichopatával, kikaptam" - Gergő a Való Világról

Vágólapra másolva!
A VV5 legutóbbi kiesője az "alfahím" kategóriában bekerült Gergő volt, január 1-jén este: szerinte nagyon durva a mostani sorozat, a "sok gyilkolás, a horror, az brutál" - véli. Vera idegrendszeréről lesújtó véleménnyel van, de ügyes taktikusnak tartja, mert folyton a Seherezádéval való viszonyát hozta elő a párbajon, amivel őt rendkívüli módon idegesítette.
Vágólapra másolva!

"Kijöttem Verával, aki szerintem egy pszichopata, és tőle kikaptam" - summázta az eredményt Gergő a Cool tévé Bele Való című műsorában. Úgy véli, hogy a lány biztosan többet szerepelt az összefoglalókban (saját jogán, hiszen állandóan botrányok voltak körülötte), miközben nagyon jól ráérzett az gyenge oldalára. Szerinte a Seherezádéval való kalandja negatívan befolyásolta a nézőket. "Zavart, hogy Vera ezt tolja folyamatosan. Hannibal Lecter dolgozik a fejében, mert amellett, hogy őrült, jól rátapintott a lényegre" - fűzte hozzá. Gergő a VV5-ben nem érezte magát erős játékosnak, mert kevés sms-t kapott, és azok java is a flörttel foglalkozott (a beküldött sms-eket a szerkesztői stáb szelektálja, a benti hierarchia egyik alakításának remek, jobbára észrevétlen eszköze.)

"Iszonyat sok megbeszélnivalónk van Csillával, kértem tőle egy-két nap türelmet. Valószínűleg holnap, holnapután fog minden a nyakamba zúdulni, de amit kikristályosodik, hogy mi a sztori, és bejövünk együtt a műsorba. Ha azért kellett kiesnem, mert ő nekem ennyire előjött, akkor oké, boldog vagyok" - mondta. Mint jelezte, a lánnyal rövid, de intenzív kapcsolata volt, a beszavazóshow előtt megbeszélték, hogy a műsor miatt külön folytatják, de feltámadtak benne a vonzalmak. "Benne is van tüske, sőt dárda is talán" - fűzte hozzá. Úgy látja, fordított esetben tudta volna kezelni azt a helyzetet, ha volt párja mással flörtöl egy realityben.

A villabeli kavarásokról nincs jó véleménnyel. "Péter és Attila keverik a szart, úgy, hogy nekik jó legyen. Petivel azért valamilyen szinten közel kerültünk egymáshoz: amikor a valóságshow-veteránok közül jött be valaki, őt vártam. Ha mégis sikerült becsapnia, akkor ügyes" - vélte. Elmondta, hogy a negatív hullámokat nem élvezte, a féltékenységi jeleneteket visszanézve pedig csak vállát vonogatta: "Attila és Seherezádé, mint két Muppet Show-figura, nézett a bokor mögül" - kommentálta a videót, ahol a szőke lány épp drámázik, mert Gergő Kingával beszélget. Attilának szerinte csak felvett személyisége van, ami "brutálisan taszítja."

cool

"Kinga és köztem volt egy érdekes, semmilyen helyzet, aztán megint közelebb kerültünk, majd volt egy légüres tér" - próbálta analizálni a furcsa kapcsolatot. Úgy vélte, fiktív, meg nem történt eseményeken felkapni a vizet, megsértődni fölösleges, Kingával pedig épp a "kint hagyott kapcsolatok miatt volt összhang."

A VV5 újabb kiesője úgy látja, hogy a fődíjért lesz még sok összecsapás a közeljövőben: "Nemhogy Vera és Kinga közt nem lesz béke, se senki más közt sem" - jelezte. Állítólag vannak tervei a közeljövőre vonatkozóan, de a műsorban csak olyanokat mondott, mint "elcuccolunk innen, beindul a dara, haverok, buli, Fanta", illetve "nem lesz itt csend, csapatjuk ezerrel."

Képeket a párbajról itt talál.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!