Pácolt lazaccal és a japán nyelvvel is próbálkozunk

Tv+Bulvár, Attraction Kína
Vágólapra másolva!
Legutóbb Gyurcsík Tibor lett harmadik a csehek és a szlovákok közös X-Faktor-jában, nemrég egy magyar nő is megnyert egy ír főzőműsort, és máig szívesen emlékszünk az Attraction sikerére is a Britain’s Got Talent-ben. Rajtuk kívül többek között Karsai Zita és Patai Anna is megfordult már külföldi tehetségkutatóban, lássuk, melyikük milyen sikerrel. 
Vágólapra másolva!

A napokban Gyurcsík Tibor harmadik lett a cseh-szlovák X-Faktor-ban, miközben a 2011-es hazai verzióban már az első fordulóban kiszórták, egy évvel később pedig A Dal versenyében is csak a középdöntőig jutott. "Remélem, sikerült példát mutatnom, és az X-Faktor harmadik helyével el tudom majd indítani azt, amit szerettem volna korábban is. Ez egy jó kezdet lesz, két ország láthatta az előadásaimat" - mondta az RTL Klubnak.

Májusban büszkék lehettünk egy harminchat éves magyar nőre is, a Masterchef ír verzióját ugyanis Dodog Diána nyerte meg, aki Corkban működtet egy cateringcéget a férjével együtt. A döntőre nem kifejezetten magyaros menüvel készült, hisz előételként többek között whiskyben pácolt lazacot szolgált fel a zsűrinek, főétele pedig baconbe tekert szarvasbélszín volt vöröskáposztával, sütőtökpürével és céklával - az eredményhirdetésnél azonban kijött belőle a magyaroktól megszokott érzelemvilág: amikor megtudta, hogy ő nyert, térdre esett, úgy hüledezett.

A főzőműsor fődíja 25 ezer euró, vagyis valamivel több mint 7,5 millió forint volt, ami azonban az Attraction árnyékszínház tavalyi nyereményének csupán töredéke, hiszen a tánccsoport 250 ezer fontot (akkori árfolyamon nagyjából 87 millió forintot) hozott el a Britain’s Got Talent-ből.


Az Attraction annak idején a Csillag születik-ben is próbálkozott, majd egy németországi tehetségkutatóban is feltűnt, de mindkét alkalommal kiejtették őket. A Britain's Got Talent döntőjébe viszont már a legtöbb közönségszavazattal kerültek be, és a londoni fogadóirodák szerint is toronymagas esélyesek voltak - a fináléra ráadásul direkt egy brit tematikájú koreográfiával készültek, amelyben többek között II. Erzsébet és Winston Churchill figurája is megelevenedett, így nem volt kétséges a győzelem. A csapat sikeréről annak idején itt írtunk bővebben.

Több magyar megfordult már a briteknél

Szintén tavaly indult el a Britain’s Got Talent-en a Freelusion nevű tánccsoport, amely azonban csak a középdöntőig jutott, ahogyan egy francia tehetségkutatóban, az Incroyable Talent-ben is. A csapat azonban így sem volt elégedetlen az eredménnyel: "Azt hiszem, elértük, amit akartunk. Népszerű a csapat, és egyre többen ismernek minket, illetve magát a technológiát, amit mi vezettünk be a táncművészet világába" - mondta akkor a Hír24-nek az egyik alapító tag, Papp Tímea.

A Britain’s Got Talent-ben egy évvel korábban a Face Team nevű akrobatikus kosárlabdacsapat is megpróbálkozott, azonban ők is csak az élő adásokig jutottak el, odáig mind a négy zsűritag továbbjuttatta őket. A bíráló bizottság a későbbiekben is elismerően nyilatkozott a csapatról, a nézők azonban már kiszavazták őket, amit a srácok az akkoriban uralkodó közhangulatnak tudtak be, miszerint a britek megelégelték a sok külföldi versenyző jelenlétét.


Szintén a középdöntőig jutott a Megasztár táncos verziójában, a Megatánc-ban feltűnt Karsai Zita, aki tavaly egy német tehetségkutatóban, a Got to Dance-ben próbálta ki magát. A párbajrendszerű adásban a zsűri jobbnak találta a vele szembeállított Georgina Philipet, aki azonban így sem került be a döntőbe, mivel a közönségtől nem kapott elég szavazatot. A műsort végül is nem egyéni induló, hanem egy táncospár (Daniel Schmuck és Veronika Obholz) nyerte meg.

Japán nyelven jók vagyunk

Az idén komoly külföldi sikert ért el a Megasztár 5-ben feltűnt Patai Anna, aki második lett egy japán tehetségkutatóban, a nagy múltú (1946-ban a rádióban indult) Nodo Jiman-ban. A még mindig csak tizennégy éves lányra az interneten figyeltek fel a japánok: "Anna egyik kedvenc énekesnője japán, akinek az egyik dalát felénekelte korábban, ezt látták meg az interneten a kintiek" - mesélte a Feminának édesapja, Patai Zoltán.


A műsorban a világ minden tájáról kiválasztott tehetségeknek japán nyelven kellett elénekelniük helyi slágereket, Anna húsz kiválasztott közül lett a második. Az Aktív riportja szerint a lány ősszel vissza is utazik Japánba, ahol egy helyi producernek köszönhetően lemezszerződés is várja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!