Pornófilmjei miatt perel Krasznai Tünde
![krasznai tünde x-faktor 2013 énekesnő](https://cdn.origo.hu/2023/12/k2Eg_6ZzXFWTKrDyJgSB4MbAWfuTEbupTo_QRdREGU4/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkZDY5MThjODI0MDRmYmQ4NDNjOWY0NzkyMjQ0YTY4.webp)
A dokumentumok alapján Krasznai Tünde ötmillió forintot és kamatait, valamint a nevével megszerzett vagyont is követeli egy kiadótól. Az énekesnő felnőttfilmjei ugyanis a tehetségkutató műsor indulását követően pénzért is letölthetővé vált, valamint egy hazai felnőtt-témájú lap DVD-mellékleteként is terjesztették őket.
A nyilvánosságra került magyarázat szerint "komoly erőfeszítéseibe került zenei karrierje felépítése, a közönség bizalmának elnyerése, melynek fontos eleme a korábbi filmjeitől való elhatárolódás, annak tudatosítása a közvéleménnyel, hogy ez a felperes múltja, azonban azzal, hogy ezekkel a filmekkel adta ki az alperes az újságot, azt a látszatot keltette, hogy a felperes ismételten ezt a tevékenységet folytatja".
A film megjelenése után Krasznai Tünde fellépéseit lemondták, ami anyagilag és lelkileg is megviselte. Az énekesnő többször hangsúlyozta korábban is, hogy zenei pályáját azért építette, hogy elfeledje a múltat, mindez azonban hátrányosan befolyásolta új karrierjét. "Pszichikai-idegi állapota sokat romlott, depressziós, letargikus állapotba került, szorongott, nem volt kedve emberek közé menni" – olvasható a Borsban.
Krasznai Tündével hosszabb interjút készített az Origo, a cikk itt olvasható.