Kamarás Iván: Nem nézegetem magam, teszem a dolgom

Vágólapra másolva!

Évente hat hónapot tölt kinn az USA-ban, és úgy látja, Los Angelesben szinte mindenki színész: igazi pincér sincs, csak színész, aki épp pincért játszik. Ha megfelelő színészi munkára felkérik, akkor szívesen hazajön, nem szeretné, ha a hazai szakma elfelejtené. A hosszú párkapcsolatokban hisz, a két fiával jó kapcsolatban van, és már messze nem bulizik annyit, mint régen, mert a castingokon nem lehet szétszórt, másnapos az ember. Kamarás ma, április 12-én este a Készhelyzet című műsorban lesz látható a Comedy Centralon.

Kalmár Csaba

Vágólapra másolva!

média Comedy Central tévé Kamarás Iván

Mennyi időt van itthon egy évben? Mert elterjedt, hogy Los Angelesben él.

Tizenkét oda-vissza utat számoltam össze az útlevelemben, ezt az elmúlt három-négy évben hoztam össze. Félidőben itt, félidőben ott vagyok, de rengeteget dolgozom Magyarországon. Nem szeretném, ha leszoknának itthon rólam, fontosak számomra a magyar munkák. Sok rendező gondolhatja, hogy „ááá, kinn él, nem jön haza", de ez nem így van, minden logisztika kérdése, mindig sikerül megoldani.

2009 óta van ez a kétlaki élet, ugye?

Igen, de eleinte csak turistaként voltam kinn, egyfajta tanulmányúton. Nézelődtem, tanultam, egy év szünetet akartam kivenni magamnak a hazai színházi darálógépből. Aztán egy évet az USA-ban voltam, majd kettőt itthon, de közben is jöttem-mentem, Angliában, Dél-Afrikában forgattam, meg itthon, amerikai produkciókban. Van már zöldkártyám kinn.

Most viszont újabb Sinatra-estek jönnek itthon: mióta van ez a vonzódás?

Sinatra gyakorlatilag az ötvenes évek popzenéje, de nemcsak az ő dalait éneklem, hanem a kor emblematikus figuráinak nagy szerzeményeit is. Huszonévesen még csak a Strangers In The Nightot hallgattam tőle, de azt is inkább randiszámnak tartogattam. Aztán harminc fölött megkedveltem, kaptam egy Best Of dupla CD-t, azon rajta volt minden nagy slágere. Két éve aztán megkérdezte a menedzserem, hogy nem kéne-e egy nagy produkcióban ezt előadni.

Elkezdtem dolgozni a számokon gitárral,

és úgy gondoltam, hogy megcsinálom kicsiben. Úgyhogy lett egy jól utaztatható változat, két gitárra és énekre hangszerelve, amivel járjuk az országot, de ha nagyobb a tér, egy dzsesszkvartett is kísér.

Nem csak zenés estek ezek, azt olvastam valahol.

A dalok között magamról is mesélek, remélem, nem startolnak rá a bulvárlapok, mert ennyire sehol nem tárulkoztam még ki. De attól is függ a téma, milyen hangulatban és hol vagyunk, mert a balatoni fellépés alkalmával a siófoki, gyerekkori élmények jöttek elő a színpadon, Pécsett meg előkerültek a helyi emlékeim, az első pofon, az első szerelem... Április 23-án a Pesti Színházban lesz egy nagyon különleges Sinatra-koncertünk,

nyolc év után térek vissza egykori anyaszínházamba.

Szép lesz, színes-szagos, amire a rendező, Böhm György egyértelmű garancia. Debrecenben 1200-an voltak, a Városmajorban 800-an, megyünk Kaposvárra, Nagykanizsára, Győrbe, Abonyba, Marcaliba, Szegedre is. Kisebb klubban is játszottunk már, ami másfajta élményt ad. Olyasmi, mint amikor lakásszínházban játszottam, egészen más, intim a közeg.

A Comedy Central műsorába való meghívás kedvére volt?

Igen, mert mindig nagyon szerettem improvizálni, és a Készhelyzetben ezt kellett. Az alaphelyzetben úgy éreztem, mintha egy randevún lennék, de aztán lett belőle egy őrült szituáció. Nem mindenkinek áll jól ez a dolog, és nem mindenki érzi jól magát ebben. Persze a felkérés elfogadása után azért felkészültem, megnéztem a tavalyi adásokat. A legtöbb információ ilyenkor a színpadon lévő társaktól jön, nagyon kell figyelni mindenre, amit tesznek vagy mondanak. Legyél receptív, befogadó és pozitív: nagyon élveztem, de hirtelen vége lett, tíz perc az egész.

Milyen magyar műsorokra mond igent?

Kevésre és ritkán. Több nagy show-tól megkerestek, de nem éreztem magaménak. Olyan dolgokban veszek részt, amelyben olyan emberek dolgoznak, akik elképzelései egybevágnak az enyémmel. A televíziózás, a szakma nagyon megváltozott tíz-húsz év alatt. Az ember keresi a saját helyét... vagy épp nem keresi...

Egy-két éve már elindult a minőségi, hazai, heti tévésorozatok gyártása. Ezekben szerepelni már nem lehet rossz.

Nagyon jó tendencia ez, nagyon örülök, ha színészként lehet jelen lenni. Van két felkérésem sorozatra, de még nem mondhatom el, melyek ezek. Ez a szakma olyan amúgy, mint egy hússütés parázson: van, amelyik soha nem készül el rendesen, a másik odaég, de mindig akad egy-egy jól átsült.

Több projektet kell vinnünk, hogy lássuk, miből mi sül ki.

A Comedy Central-féle Készhelyzet esetében felkészült és igazán profi, jó volt a stáb, öröm volt velük a munka, ráadásul egy évvel korábban már dolgoztam a csatornának a Tömény történelemben. A Sinatra-koncertünk pedig egészen más, ott a mély vízbe vetettem magam, zenélni kell, énekelni és stand-upolni. Másfél-két óra, nagy koncentráció, de előtte is van egy csomó dolog: kitalálni a produkciót, beállni, mi hova menjen. Ezért is nagyon boldog vagyok, hogy a legjobb kezekbe kerültem, Böhm Gyuri rendező személyében, aki azon túl, hogy rendezője az estnek, nagyon jó barátom is. Gyakorolni is kell sokat, mert anélkül nem megy, és Gyuri remek instrukciókat ad.

Ha a Barátok közt megkínálná sok pénzzel és egy több hónapos szereppel, mi lenne?

Megkerestek már szappanoperák, de több baj van velük. Nagyon azonosítják a nézők azzal a karakterrel, amit hónapokig-évekig alakít, ez az egyik. A másik, hogy rengeteg percet vesznek fel egy nap, és ebben az erőltetett, gyors tempóban nem biztos, hogy mindenki a legjobbját tudja nyújtani. Egyszóval nem az én világom.

A Vikingek-sztori hogy volt? Nagy siker lett a sorozat. Kit alakított volna?

Nagy szerepre mentem castingra még akkor, mielőtt elkezdődött volna a sorozat. Nem sokon múlt, hogy megkapjam. (Keresgél a telefonjában a régi levelek között) Az angol ügynököm hívott... Megvan... Ragnar lettem volna.

Ragnar? Ő volt az abszolút főszereplő a negyedik évad közepéig.

Na, akkor pláne kár, hogy végül nem én lettem a befutó. De voltam ugyanígy Trónok harca-castingon is, sajnos az sem jött össze. Nem elég, ha egyszer-kétszer látják az embert, sokat kell ott forogni, és

szerencse is kell, hogy összejöjjön kinn egy rendes szerep.

Nagyon sok színész van: Los Angelesben szerintem mindenki színész. Pincér sincs, csak színész, aki épp pincért játszik. Kemény világ, mert nem öt-hat emberrel versenyzek kinn egy szerepért, mint itthon, hanem több százzal. Vagy épp ezerrel, mert olyan is van.

A film vagy sorozat a vonzóbb most?

Most nagyon mennek az amerikai sorozatok, noha a magyarok is egyre jobbak. Kinn nyilván több a lehetőség, a sorozatban pedig nagyon alaposan, részletesen be lehet mutatni egy figurát, mint egy filmben, előbbi hossza miatt. A mai sorozatok annyira addiktívak, hogy nem lehet leállni néha. Most épp a Feud sorozatot követem, óriási sztárok vannak benne, ami nem meglepő, mert már A kategóriás színészek is sorozatoznak.

És magyarként mire lehet menni kinn? Maradunk az orosz gengszter karakterben?

Nem, mert arra épp ott vannak az oroszok. Nem vagyok elég orosz... Kicsi ország vagyunk, ez is a kint próbálkozó magyarok baja. De megyek én mindenféle figurára, humorosra, drámaira, lúzerre is. Voltam svéd is, el kellett sajátítani a svéd-amerikai akcentust. A Válaszcsapásban azt hiszem, épp orosz voltam.

Előny az erős fizikum?

Nem előny, elvárás. Hajdu Steve mondta, hogy kinn többet járnak konditerembe, mint színészórákra. Én sportolok régóta, úszom, jógázom, de a küzdősportot már nem csinálom aktívan. Megvannak az alapok.

Olyan nem volt, hogy jógázott egy Los Angeles-i konditeremben, és hopp, észrevette, hogy ott van egy méterre a CBS vagy FOX stúdiófőnöke, fontosabb rendezője?

Sajnos nem. Nem ismerek fel szinte senkit arcról, illetve azokat igen, akik akkor voltak nagy színészek, amikor én fiatal. De néha őket sem ismerem fel, mert megöregedtek nagyon, vagy épp plasztikáztattak... Néha látom viszont Jean Claude Van Damme-ot, amint súlyokat emelget. Schwarzeneggert is látom néha, őt inkább étteremben.

Kikkel tartja kinn a kapcsolatot?

Pár magyar szakmabelivel, de ők nem színészek.

Mivel telik egy átlagos szerda estéje kinn?

Most újra begyakoroltam az összes gitárkíséretet. Minden szabadidőmben a koncertekre készültem, kellett dolgozni, hogy az ujjaim megfelelően mozogjanak.

És a bohémélet? A partik?

Húszévesen tékozló ifjú az ember, de negyven fölött már nem esik olyan jól a partizás, nem is beszélve a másnapokról. Ráadásul, ha beesik egy meghallgatás, akkor jó formában kell lenni, mert gyakran egy nap alatt kell megtanulni tíz oldal angol szöveget, el kell olvasni egy könyvet, utána kell nézni, milyen sorozat ez, kik vannak benne, mit kell alakítani.

Ki a producer, a rendező, a casting director. Ez mind fontos. A legtöbbször a válogató első állomása, hogy otthon fel kell venni videóra a szöveget, és 24 órán belül elküldeni. A következő lépcső, ha az ember bejut már a castingstáb elé. A kutatómunkát viszont egyedül csinálja az ember, mert a menedzser ebben nem segít.

Egy menedzser nem is elég?

Nekem van egy magyar, Stern Éva, akivel húsz éve együtt dolgozunk. Éva nagyon egy hullámhosszon van velem, mert ha megálmodok valamit, ő segít megvalósítani, afféle nonstop Mikulás. De neki is rengeteg ötlete van, ő az egyetlen hazai színészmenedzser, aki valóban a színészre épít, és rengeteg munkát hoz. Színésznek valót, nem celeb izéket. Van még egy angol és egy amerikai menedzserem is. Az utóbbi legalább harminc színésszel dolgozik, vadássza a lehetőségeket mindenkinek.

Volt olyan magyar film, amelyből sajnálja, hogy kimaradt?

Most a Vizsgát láttam, nagyon tetszett. Feszültséget tudott teremteni, és azt hosszú ideig fenntartotta - magyar filmeknek ez sokszor nem sikerült. Régen sok ilyen volt, aztán volt egy lejtmenet, most viszont megint fellendülés van.

Mi van a két fiával, párban vagy egyedül él kinn? Milyen sajtóperei voltak? Az interjú folytatásáért lapozzon a 2. oldalra!