Istenes László: Nem pazarlom az időmet érdektelen, buta emberekre

Istenes László ad interjút a TV2 székházában 2017 október 10-én

A Mokka műsorvezetője úgy érzi, megérett a feladatra, hogy reggeli műsort vezessen, munkájában pedig azt tartja a legnehezebbnek, hogy éber legyen a fél hetes kezdésre. Istenes László többek közt elmesélte az Origónak, hogyan indulnak a napjai, mennyi ideje jut a családjára, és mit fogadott meg a balesete után, amikor az összetört autóból sérülések nélkül mászott ki.

Hajnalban, negyed ötkor válaszolt az üzenetemre. Mindig ilyen korán kel?

Amikor mokkázom, akkor négykor kelek, ötig ébresztem magam a szokásos reggeli rituáléval. Kezdek egy jó pohár hideg vízzel, aztán kávé, fürdés, friss hírek a világhálóról, aztán átnézem még egyszer az adásmenetet új, friss gondolatok reményében. Pici időt mindig hagyok magamnak erre reggelente is, mert akkor másképpen jár az agyam, esetleg előfordulhat, hogy álmodtam valami izgalmasat. A reggeli hírolvasás fontos, mivel mi egy gyorsan reagáló, élő műsor vagyunk, ebből adódóan ha történik valami lefekvés és ébredés között a világban, akkor arra reggel reflektálnunk kell. Ilyen volt a napokban, amikor adás közben kaptuk a hírt, hogy Aradszky Laci meghalt.

Bevallom, nehéz volt uralkodni az érzéseimen.

Néhány hónapja, nyáron találkoztunk, együtt töltöttünk egy kellemes délutánt a nyaralójukban, és közben elég mély beszélgetést folytattunk az élet nagy dolgairól. Nagyon megfogott a halálhíre, ami fél nyolckor érkezett a stúdióba, és hirtelen megváltoztatta az egész nap hangulatát. De visszatérve a reggelemre: a kis rituálém után pontban ötkor elindulok. Kényszeresen.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Hozzá lehet ehhez szokni?

Igen. Muszáj. Ez is a munkám része, máshogy nem lehet. 6:23-kor van az első élő bejelentkezésünk, ez azt jelenti, hogy az adásbiztonság miatt egy órával korábban nekünk már ott kell lennünk. Fél hatkor beülök a sminkbe, aztán öltözöm, és tovább ébresztem magam olvasással, beszélgetéssel, de ezt már a stúdióban.

Az ébredés mint folyamat, fontos része a munkánknak, mivel ez egy tévéműsor, így nemcsak a hangunknak kell felébrednie, hanem az egész testünknek, főleg az arcunknak. Nem igazán kellemes látvány egy álmos fejű műsorvezető. Én sem ilyenre szeretnék ébredni. Hajnali négytől tehát két és fél óra telik el, míg adásba kerülök, és nekem pont ennyi idő kell ahhoz, hogy vállalható állapotban köszönjek a nézőinknek fél hét előtt néhány perccel.

Ez jelenti a legnagyobb nehézséget egy reggeli műsorban?

Számomra igen. Azt gondolom ugyanis, hogy egy ilyen reggeli műsorhoz, egészen pontosan a Mokkához kell egy hatalmas élet-, és szakmai tapasztalat, kell a tájékozottság, a nyitottság a közéleti és a politikai témák irányában, kell egy kis intelligencia, és nem baj, ha egyedi stílusa van a műsorvezetőnek.

Én azt gondolom, hogy nálam ezek megvannak, így nekem az ébredés, a biológiai órám átállítása a legnagyobb feladat. Ahhoz viszont, hogy négy órakor fel tudjak kelni, előző nap este tízkor ágyban kell lennem. Előtte nyolctól fél 10-ig készülök a konkrét másnapi témákra, vendégekre, de az igazi felkészülés több évtizede zajlik. Folyamatosan olvasok, tájékozódom, nyitott füllel és szemmel járok a világban, és igyekszem minél több információt beszippantani. Egy ilyen műsorra az ember nem perceket készül előző nap este, hanem évtizedeket.

Vágyott rá, hogy visszatérjen a reggeli sávba?

Mindig is a szívem csücske volt, mindig is a szakma egyik csúcsának tartottam a reggeli televíziózást. Korábban a TV3-ban, az MTV-ben és az RTL Klubnál is dolgoztam a csatornák reggeli műsorában.

Nagyon szerettem mindegyiket, de valóban az elmúlt években ez kimaradt az életemből. Bevallom, hiányzott, éppen ezért nagyon örültem a felkérésnek, és hatalmas kedvvel indultam az új feladat felé.

Azt gondolom, most vagyok igazán érett egy ilyen feladatra.

A Mokka egy nagyon izgalmas, összetett műsor, ebből adódóan más, mint a többi. Van egy különleges ritmusa, egy különleges szerkezete, és nem utolsósorban van egy nagyon színes tartalmi kínálata a politikától kezdve a közéleten át a bulvárig, mindez úgy, hogy kb. 5-7 percenként váltjuk a témákat és a vendégeket. Ez bizony komoly koncentrációt és felkészültséget igényel, közben pedig éppen ez adja meg a szépségét, a szerethetőségét szakmailag.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Van olyan téma, amiről nem szívesen beszél, ami nem áll annyira közel a szívéhez?

Nem, igazából nincs. Nagyon nyitott, pozitív személyiség vagyok, tényleg majd minden érdekel. Szakmán belül is mindent és mindenkit figyelek. Kellően tájékozott vagyok, mindenkiről tudom, hol tart, mit csinál, és mit képvisel.

A saját életéről, érzelmeiről szívesen mesél?

Az életkoromból és a családomból adódóan nagyon sok élményem van, ezeket pedig alkalmanként - ha a téma megkívánja - szeretem megosztani a nézőkkel. Mindig vitatéma, hogy egy műsorvezető mennyire vigye be a saját életét az adott műsorba, én ezt igyekszem – saját értékrendem szerint - jó ízléssel adagolni. Például a gyerekeim életkora olyan, mint az orgonasíp, a legkisebb 11, a legnagyobb 30, köztük a két középső 27 és 16, így ismerem a különböző korosztályok életvitelét, örömeiket, problémáikat, magatartási szokásait.

Gyakorlatilag szinte minden gyerekes témára tudok hozni példát a saját életünkből, ezt adott helyzetben szeretem előhúzni, mert azt gondolom, hogy a nézők felé ez egyfajta hitelességet is ad. Nem fantáziálok, vizionálok, hanem megélt, valós példát hozok.

Mennyire családcentrikus?

Nagyon. A család, a háttér borzasztóan fontos számomra. E nélkül nem tudnék élni, kell nekem, mint a levegő. Egyébként is nagyon apuka vagyok. Nem is tudom, hogy milyen nem apukának lenni.

23 éves voltam, amikor megszületett Bence, igazából az egyik gyerek tartott a kezében egy másik gyereket.

Ennek ellenére azonnal hatalmas felelősséggel és szeretettel nevelgettem őt, az első pillanattól fürdetős, pelenkázós, büfiztetős, sétáltatós apuka voltam. Imádtam. Nem kötelességből, hanem mert úgy éreztem, hogy nekem ez megy, és boldogságot okoz. Ez a mai napig így van. Fontos számomra a béke, a nyugalom, a rend. Úgy gondolom, akinek nincs nyugodt, biztos háttere, az nem is tud egy ilyen műsorban tartósan teljesíteni. Ez előbb-utóbb kibukik. Lehet csinálni valameddig, és be tudjuk csapni a nézőket meg magunkat is, de hosszú távon nem megy. Hiszek benne, hogy a stabil, biztos háttér segít, hogy megfelelően teljesíthessen az ember, akinek nincs rendben az élete az egy ilyen tehertétel alatt hamarabb eldől, legalábbis szerintem.

Van annyi ideje rájuk, amennyit szeretne?

Azt gondolom, hogy igen, bár a balesetem kapcsán kicsit el kellett gondolkodnom ezen, mert jelenleg négy területen kell helyt állnom. Mind a négy nagy boldogság, és mind a négy sok örömöt ad nekem. A TV2-nél két műsorban dolgozom (Mokka, Ripost), van egy műsorgyártó cégem, elnök vagyok egy labdarúgó-egyesületben, az 1908 SZAC Budapestnél, ahol 260 igazolt játékosunk van, és 20 edzőnk.

Gyakorlatilag egy kis vállalat, amit ott irányítok. A játékosainkból 170 utánpótláskorú, tehát 6 évesektől kezdve a 18 éves kamaszokig minden korosztály megtalálható a pályáinkon. Ez egy őrületesen nagy boldogság és hatalmas felelősség is. A negyedik pillérről jelenleg még nem mondhatok semmit, bár fél éve már ezen dolgozom. Nagyjából egy hónap múlva válik publikussá, és egy régi álmom beteljesedése, egy komoly projekt, ami ötvözi mindazt, amit az elmúlt évtizedekben magamba szívtam.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

A család?

Azt éreztem, hogy ez sok, akármennyire is öröm, nem lehet ennyi felé figyelni. Mindegyik pozíció döntéshozó, vezetői státusz. Embereket irányítok, munkát adok nekik. Mint mondtam, a balesetem ráébresztett arra, hogy egy kicsit vissza kell vennem.

Jelnek tekintem, főleg azért, mivel nagy baleset volt, amit karcolás nélkül megúsztam.

A történés tanítása számomra az, hogy kevesebb is elég. Megígértem tehát magamnak és a családomnak, hogy visszaveszek.

Egyébként a sok teendő mellett is tudtam relatíve sok időt szánni a gyerekekre, a kisfiamért szinte mindig én megyek az iskolába. Ezek fontos és boldog pillanatok. Ő az én kis klónom. Remek a viszonyunk. Sok időt töltünk együtt. Ugyanabban az egyesületben focizik, ahol én elnök vagyok, és ahol én is játszom, oda is együtt indulunk edzeni. Úgy érzem, hogy nem is a család vagy az időhiány miatt kell visszavennem, hanem inkább a szellemi leterheltség miatt. Az elmúlt években többször beszéltük a feleségemmel, hogy milyen jó lenne kikapcsolni, elutazni a tengerpartra és két napig csak úgy nézni a semmibe, kávézgatni, beszélgetni.

Ezt nem tehette meg mostanában?

Most nyáron hosszú idő után végre sikerült elutaznunk családilag Spanyolországba, de előtte nem is tudom, hogy mikor volt ilyen. Valahogy úgy alakult, hogy a munkáim miatt nem jött össze. Amikor az egyik picit csendesebb lett, akkor a másikba kellett jobban odatenni magamat. Hol én nem értem rá, hol a feleségem, azon túl a kisfiam hétvégi meccsei is meghatározó elemei az életünknek. Ez persze nem sírás, imádom az életemet. Nap mint nap remek dolgok történnek velem.

A foci szeretete honnan jött?

Nyolcéves korom óta folyamatosan focizom, Csepelen indult, ott nevelkedtem. Ahol most elnök vagyok, ott az öregfiúk és az oldboys csapatokban is játszom, hetente két meccs lemegy nagypályán. De ez nagyon kell. Ez egy remek szelep. Kell, hogy az agysejtek kicserélődjenek, frissüljenek, erre a sport az egyik legalkalmasabb. Az életem nagy részét focipályákon töltöttem, különböző osztályokban játszottam, egy pillanatra sem maradt ki az életemből gyerekkorom óta.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Hogy lett ennyire sűrű az élete? Olyan típus, aki nem tud nemet mondani?

Á, azért annyira nem sűrű. Egyébként nem tudom, nem én keresetem a lehetőségeket. Nem vagyok kopogtatós típus, vagyok olyan szerencsés, hogy a legtöbb munka, felkérés megtalált. A Mokka az origó, a műsor miatti hajnali kelések pontos, precíz és fegyelmezett életvitelt követelnek. Ez meghatározza a mostani életemet. Most ehhez igazítok mindent, minden e körül forog, a maradék idő és energia pedig mehet másra.

Mennyire foglalkoztatja a nézők véleménye? Érdekli, mit gondolnak?

Igen, természetesen érdekel. Nálunk a családi kommentfigyelő az anyukám. Sajnos ő ezeket mindig elolvassa, és néha ki is borul, hiába mondjuk neki, hogy nem szabad. Egyébként néha én is ránézek, de nem emésztem magam miattuk, ennél sokkal fontosabb számomra, hogy mit gondolnak azok az emberek, akiknek adok a véleményére, akik fontosak számomra, és akikről biztosan tudom, hogy szeretetből fogalmaznak meg kritikát.

Előfordul, hogy utólag visszanéz egy beszélgetést?

Igen, néha visszanézem, bár nem jellemző. Néha azért érdekel, hogy milyen volt, hogy sikerült, olyan lett-e, mint amit ki akartam hozni belőle. Azért csak ritkán, mert alapvetően ott élőben már érzem, hogy milyen, amit csinálunk. Meglehetősen jó a belső kontrollom, ráadásul nagyon kritikus vagyok magammal szemben. Ritkán mondom ki, hogy ez rendben volt.

Engem azért hívtak a Mokkába, hogy egy kicsit könnyedebbé, stílusosabbá tegyem a műsort, egy pici lazaságot, jókedvet várnak tőlem.

Bízom benne, hogy sikerül teljesítenem az elvárásokat, bár hozzáteszem, kellett két-három hónap, míg belejöttem, és felvettem a műsor fordulatszámát.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Hogy jön ki a műsorvezetőtársakkal, megvan az összhang a kezdetektől?

Hogy milyen a társsal a kémia, az összhang, az az egyik legfontosabb egy ilyen felállásban. Gyakorlatilag ez a műsor sava-borsa. Nálunk a Mokkában kialakultak a párok, Mádai Viviennel, úgy gondolom, nagyon egymásra találtunk.

Ő valami olyasmit tud, ami nem tanítható, ami belülről, a lényéből fakad. Ez valami olyan, ami engem jobbá tesz, és kihozza belőlem is a legjobbat. Remek az összhang kettőnk között. Nehéz szavakkal megfogalmazni, egyszerűen érezzük egymást: tudom, érzem, mikor akar kérdezni, érzem, mikor van bajban, és mikor kell segítenem, mert esetleg rosszul ébredt, nincs jó napja. Remek a viszonyunk, szeretek vele dolgozni.

Mik a tervei, meddig szeretne a képernyőn maradni?

Ezt nem én fogom eldönteni, hanem a nézők, hiszen folyamatosan véleményeznek bennünket figyelmük mértékével. Az biztos, hogy jelenleg nagyon jól érzem magam ebben a szerepben. Azt gondolom, hogy erre a munkára, egy ilyen műsorra meg kell érni.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mi kell ahhoz, hogy valaki hiteles legyen ebben a munkában?

Én egy kicsit későn érő típus vagyok és azt gondolom, hogy most értem meg a feladatra. Alapvetően ahhoz, hogy egy férfi műsorvezető be tudjon ülni például a Mokkába, ahhoz szerintem legalább 40 pluszosnak kell lennie, mert különben még nem szívhatta magába azokat a tapasztalatokat, azt a tudást, ami ahhoz kell, hogy le tudjon ülni egy államtitkárral, egy adóellenőrrel, egy ingatlanszakértővel, egy gyerekorvossal, egy bulvárhőssel vagy egy pszichológussal.

A hitelesség ebben a szakmában a legfontosabb, ezt 40 alatt nehéz megvalósítani,

mert egyszerűen nem hiszem el neki, hogy érti, hogy megélte, hogy érdekli. Kell, hogy túl legyen fontos dolgokon, fájdalmakon, örömökön, döntéseken, szerelmeken, gyerekeken, utazásokon.

Gyakorlatilag napi felkészülés nélkül, bármilyen témában, bármikor, bárkivel tudjon beszélgetni, akit vele szemben leültetnek. Ez persze szinte megvalósíthatatlan, de ez a törekvés – nekem mindenképp.

Úgy tekintek az életre, mint egy óriási nagy kalandra. Igyekszem okosan beosztani, ami még hátravan, minőségi életet élni. Nekem sincs már bizonyos dolgokhoz türelmem, nagyon válogatós vagyok az élet minden területén. Megválogatom, hogy kivel, mikor és mit. Nem pazarlom az időmet érdektelen, buta, rosszindulatú emberekre, szeretem viszont a vidám, pozitív, ambiciózus, kreatív embereket. A tévézés az egyik olyan dolog az életemben, ami fiatalon tart, ami szükségessé teszi a folyamatos éberséget.